Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Kockázatkerülő népség a magyar, ez abból is látszik, hogy a hazai nyílt végű (bármikor visszaváltható) befektetési jegyek 80-90 százaléka minimális kockázatú kötvény- és pénzpiaci alap. (A kötvényalapokban pedig jórészt állampapírok vannak.) Tavaly év végén mégis menekülni kezdett ezekből a tőke, mert az alapok rosszul teljesítettek. Az emelkedő állampapírhozamok (lásd jegybanki kamatemelés, forintgyengülés) leértékelték a már piacon levő államkötvényeket, ami a befektetési jegyek árfolyamán és hozamán is igencsak meglátszott. (Az ilyen alapok körülbelül fele veszteséggel zárta a 2003-as évet.) Korábban, a kilencvenes évek vége-ezen évtized eleje körül a tőzsdekrachok sora után pedig a részvényalapoktól fordultak el a befektetők: ma jó, ha harmadannyi pénzt kezelnek ezek, mint akkoriban.
Akkor hát, mi marad nekünk, a jó kis uncsi, de biztonságos bankbetét? Kezdjük azzal, hogy aki most kiveszi, vagy tavaly év végén kivette a pénzét az alapokból, nem biztos, hogy jól járt. Az, hogy a befektetési jegyek értéke csökkent, azt jelenti, hogy az alapban levő állampapírok alacsonyabb áron vannak nyilvántartva, következésképpen magasabb a hozamszintjük, vagyis az alapok magasabb hozammal "ketyegnek" befektetőiknek. Másképpen megfogalmazva, ha nem emelkednek tovább az állampapírhozamok - márpedig azok most még a növekvő inflációhoz képest is igencsak magasak -, akkor a következő egy évben a kötvény- és pénzpiaci alapok sokkal jobb, várhatóan legalább 8-11 százalékos hozamot érnek majd el. (Sőt, ha a hozamszint lényegesen csökkenne - azaz az állampapírok felértékelődnek -, akkor ez a 15-20 százalékos tartományba is fellendülhet.)
"Eb ura fakó, én már nem kockázatok többet" - mondják valószínűleg mégis sokan. Nekik találták ki a garantált alapok intézményét, amelyeknél a tőke visszafizetésére és általában a hozamra is egy pénzintézet vállal garanciát. Lehetne akár teljesen fix kamatozású is, de akkor nem lenne értelme annak, hogy alap - akkor már bankbetétről beszélhetnénk. Garancia ide, vagy oda, ezek a termékek is befektetési alapok, és bizony van kockázatuk - ugyanakkor, valamit valamiért, természetesen a hozamuk is lehet magasabb, mint egy egyszerű bankbetété.
Tehát, a bank vállalja, hogy a befektető semmiképp se kapjon vissza kevesebbet, mint amennyit befizetett. Az ilyen alapok egy részénél vállal egy minimális hozamszintet is, amelynél kevesebb nem, csak több lehet majd a végösszeg. De mennyi, és hogyan? Az elterjedt gyakorlat szerint a minimálhozam mellett hozamprémium jár a befektetőknek, ha bizonyos részvényindexek értéke egy bizonyos szintet meghalad. A részvényindexek - márcsak technikai okokból is - a fejlett nyugati országok tőzsdeindexei, mint az S&P 500 (az ötszáz legnagyobb, New Yorkban forgó részvény árfolyamváltozását mutató index), vagy a japán Nikkei, pontosabban általában ezek valamilyen átlaga.
Tehát egy ilyen konstrukció úgy néz ki, hogy van egy minimális hozamszint, mondjuk a jelenlegi helyzetben körülbelül évi 7-8 százalék lenne reális, és ha a tőzsdeindexek növekedése meghaladja ezt a szintet, akkor annyival magasabb lesz a hozam. Hogy még bonyolultabb legyen, rendszerint van egy hozamplafon is (például három év alatt maximum 60 százalék), és a tőzsdeindexek növekedésének nem mindig a 100 százalékát fizetik ki. Van úgy, hogy csak a felét, van úgy, hogy a 100 százaléknál is többet.
Hogyan lehetséges ez az egész? Ezek az alapok - kicsit leegyszerűsítve - úgy működnek, hogy az összegyűjtött pénz nagyobb részét, 80-90 százalékát állampapírba (esetleg bankbetétbe) fektetik, a maradékon pedig indexopciókat vásárolnak. Vagyis, kötnek olyan üzleteket, amely során ha a tőzsdeindex emelkedik, az alap sok pénzt nyer majd, ha pedig csökken, elveszíti az eredeti befizetését (az opciós díjat). Az első esetben bejön a pénz a hozamtöbbletre, amit a befektetőknek kifizetnek. Ha pedig nem jön be a dolog, akkor a 80-90 százaléknyi állampapír idő közben felgyülemlő hozama fedezetet nyújt a tőke visszafizetésére és a minimálisan vállalt hozamra (nomeg az alapkezelő "tiszteletdíjára").
Így a befektető lényegében két dolgot kap: egyrészt egy garantált hozamot, ami azonban "garantáltan" alacsonyabb annál, mint amit állampapírral el tudna érni (hiszen az alapnak az opciókra is költenie kell); másrészt pedig kap egy biztató lehetőséget, hogy ha a nagyvilág tőzsdéi szárnyalni fognak, akkor neki is több pénz üti a markát.
Az ilyen befektetési jegyek vissza nem fizetésének kockázata a pénzintézeti garancia miatt minimális, az, hogy lesz-e pluszhozam a minimumon felül, természetesen a világ nagy tőzsdéinek alakulásától függ. Hátránya ezeknek a befektetéseknek a futamidő és a likviditás: eddig 2-3,5 év közötti konstrukciók jelentek meg a hazai piacon, rövidebbet valószínűleg nem nagyon készítenek majd, mert úgy már kevésbé éri meg. (A hazai magánbefektetők sokszor ennél rövidebb távra terveznek.)
Másrészt ezek az alapok zárt végűek, ami azt jelenti, hogy a befektetési jegyek nem válthatók vissza, csak lejáratkor. Ezért azután kötelező jelleggel bevezetik a papírjaikat a tőzsdére - jellemzően több hónapos késéssel -, és ott lehet eladni azokat, ha valaki lejárat előtt megszorulna. Márpedig ilyen mindig előfordul. A vevők viszont egyelőre nem igazán kapkodnak utánuk, így az árfolyam eddig jobbára névérték alatt maradt, következésképpen az idő előtt kiszállni kénytelen befektetők többsége veszteséget szenvedett el rajtuk. (Általában 1-2 és 10-15 százalék közötti volt ez a veszteség - eltekintve az elmaradt kamat okozta veszteségtől -, vagyis a 10 ezer forintos papírok jellemző ára 8500-10 000 forint között volt.)
Ami rossz a megszorult eladóknak, az persze jó a vevőknek: ez azt is jelenti, hogy aki a tőzsdén tud belőlük ilyen áron vásárolni, az kedvezőbb feltételeket érhet el, mint az eredeti jegyzésnél. Nem szabad persze elfelejteni, hogy idő közben jelentősen emelkedtek az állampapírhozamok, így aztán az eredetileg megállapított minimumhozamok már kevésbé vonzóak - ez az egyik oka annak, hogy a tőzsdei árak alacsonyak. Számolni kell, milyen áron éri meg megvásárolni egy ilyen értékpapírt.
Eddig a K&H-csoport és a HVB-csoport bocsátott ki ilyen papírt Magyarországon, de várható, hogy az idén mások is megpróbálkoznak majd vele.
