Lengyelország a terveknek megfelelően 3,4 százalékra csökkenti költségvetési hiányát 2007 végére – áll a lengyel pénzügyminisztérium állásfoglalásában, amelyet mintegy válaszul adtak ki azután, hogy az Európai Bizottság (EB) kétségeit fejezte ki ezzel kapcsolatban. A bizottság úgy véli, hogy a közkiadások mélyreható reformja nélkül 3,7 százalék lehet az év végén a költségvetés GDP-hez mért hiánya. Varsó ezzel szemben arra hivatkozik, hogy a 2006-os deficit lényegesen elmaradt mind a tavalyi költségvetési törvényben előirányzottól, mind a konvergenciaprogram novemberi, frissített változatában megadottól. Emellett a 2007. januári adat is jobb a vártnál.
A vita hátterében az áll, hogy az EB 2007 végéig adott haladékot Lengyelországnak arra, hogy megszabaduljon túlzott deficitjétől, azaz 0,5 százalékkal csökkentse a költségvetés úgynevezett strukturális hiányát. Lengyelországnak augusztus 27-éig kell prezentálnia a bizottságnak azoknak az intézkedéseknek a listáját, amelyek garantálják, hogy az év végére teljesíti a konvergenciaprogramban szereplő 3,4 százalékos deficitcélt.
