Egymillió aláírást tartalmazó petíciót nyújtott át az Európai Bizottság egészségügyi biztosának, Markosz Kiprianunak a Greenpeace környezetvédelmi szervezet, amelyben az aláírók azt kérik az EB-től, hogy kezdeményezzen törvényt a génmanipulált (gmo) termékek jelenlétére figyelmeztető címkék használatának kiterjesztésére. Jelenleg csak olyan árucikkeken – például főzéshez használt olajokon, süteményeken stb. – kell jelezni a gmo jelenlétét, amelyek legalább 0,9 százalékban ilyen tartalmú összetevőkből állnak, ám a petíció kiterjesztené ezt a tojásra, a tejre és a húsárukra is, amelyek az állati takarmány elfogyasztásán keresztül tartalmazhatnak gmo-termékeket. Ezzel az lenne a cél, hogy az európai fogyasztó akkor is tudatában legyen a génmanipuláció jelenlétének, ha az közvetetten érinti. A Greenpeace szerint egyébként az Európában felhasznált takarmány 30 százaléka tartalmaz gmo-t, amelynek 90 százaléka importált génkezelt szójabab, illetve takarmánykukorica.
Két évvel ezelőtt az Európai Parlament levette napirendjéről azt a törvényjavaslatot, amely európai szinten előírta volna a közvetett gmo-tartalmú árucikkek figyelmeztető címkékkel való ellátását. A Greenpeace szerint ezt a döntést most azért írhatja felül a kezdeményezésük, mert azóta több tudományos kutatáson alapuló tanulmány született a génkezelt élelmiszerekkel kapcsolatban, illetve szemben az akkori 21 országgal, immár 27 tagország lakossága körében kereshettek támogatókat, aminek a sikerét jelzi, hogy egymillió aláírást gyűjtöttek be. Az egyelőre félretett európai alkotmány egyébként tartalmaz egy olyan passzust, amely szerint az európai polgároknak joguk van mélyebben véleményt nyilvánítani adott kérdésekről, és ennek eszköze lehet a Greenpeace-éhez hasonló, a civil szervezetek által kezdeményezett uniós szintű aláírás-gyűjtési akció. Ha az alaptörvény érvényben lenne, akkor az egymillió aláírással megtámogatott ügyekkel kötelező lenne foglalkoznia az Európai Bizottságnak.
Más kérdés, hogy a gmo megítélésében homlokegyenest ellentmondó álláspontok állnak szemben egymással. Simon Barber, az Europabio biotech-lobbi vezetője azt állítja, hogy a génmanipulált termények alkalmazása óta eltelt kilenc évben ezek 23 milliárd dollárral növelték a farmerek bevételét és eközben 14 százalékkal kisebb mértékben terhelték a környezetet, mint hagyományos társaik, mivel drasztikusan csökkentették a növényvédő szerek használatát. Rosemary Hall, a Friends of the Earth Europe szóvivőjének ezzel szemben az az álláspontja, hogy a gmo-termények egyáltalán nem igazolták azokat a fényes várakozásokat, amelyekkel hozzáláttak alkalmazásukhoz. Sokak szerint korrekt információk helyett a zöld szervezetek horrorsztorijain keresztül ismerkednek meg a gmo fogalmával az európai fogyasztók, és a biotechnológia alkalmazása nélkül hosszabb távon nem lehet kielégíteni az unió élelmiszer-keresletét.
