Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
A dilemma ismert: van egy szöveg, amelyről senki sem állítja, hogy ideális, de az adott pillanatban mégiscsak tükrözte 25 tagállam kompromisszumkészségét és integrációs elkötelezettségét. Csakhogy a nagy nehezen, évekig tartó viták árán kiizzadt dokumentumot két tagállamban, Hollandiában és Franciaországban a lakosság leszavazta. Velük szemben áll egyelőre 18 ország, ahol ratifikálták, további kettő (Írország és Portugália), ahol várhatóan ugyancsak elfogadják. Ezeknek az országoknak a képviselői holnap Madridban találkoznak, hogy informális egyeztetésen körvonalazzák, milyen esetleges változtatásokkal vélik megmenthetőnek az alkotmányt. A találkozót a spanyol és a luxemburgi kormány kezdeményezte, mert ebben a két országban is referendummal erősítették meg a ratifikációt. Nem vesz részt a találkozón Nagy-Britannia, Lengyelország, Csehország, Dánia, Svédország, Franciaország és Hollandia – vagyis a gyenge láncszemek. A két leszavazónak ugyan felkínálták, hogy küldjenek nem hivatalos megfigyelőket, de nem kértek a gesztusból.
A holland parlamenti választások kampányában sikerült agyonhallgatni az alkotmányt, és alighanem ez a sors vár rá a francia elnökválasztási kampányban is. Ami eleve hibás elgondolás. Mivel a két országban a referendum valójában nem az alkotmányról szólt, hanem az attól független, de az EU nyakába varrt problémákról, arról kell gondoskodni, hogy az esetleges majdani szavazásra (amelyet összekötnének az EP 2009-es választásával) ne adjanak fel magas labdát. Hiszen a „nem” tábor érdemtelenül jutott célba, nem az EU jövőjéről, hanem közelmúltjáról szavaztatott.
A referendum kiírása azért volt elhibázott, mert igazából nem képviselt alternatívát. Ha egy nemzeti alkotmányt szavazásra bocsátanak, akkor esetleges elutasításával az állampolgárok jelzik, hogy korrekcióra van szükség, és visszautalják átdolgozásra az alkotmányozó parlamentnek. Vagyis leszavazása nem azt jelzi, hogy nincs szükség új alaptörvényre. Az EU-alkotmány referendumra bocsátásával azonban hamis alternatívát kínálnak, és mint ilyen, nem alkalmas a legitimációra. Mert elutasítása sokféleképen értelmezhető, és ha megpróbálnak ennek szellemében változtatni rajta, akkor korántsem biztos, hogy új formájában is elfogadja az a tagállam, amelyik már ratifikálta. Ezt a jogi vákuumot próbálja a német elnökség kezelhetővé tenni, amikor arra kért minden tagországot, hogy jelöljön ki két közvetítőt, akikkel az alkotmány ügyében folyamatosan egyeztethet Berlin. Ez azonban máris éles bírálatot váltott ki, mert a két közvetítő zárt ajtók mögött, bilaterálisan tárgyal majd a német koordinálóval.
Időközben a másik tábor is hallatja hangját. Roman Herzog volt német köztársasági elnök (aki alkotmányjogász) arra figyelmeztette Angela Merkel kancellár asszonyt, hogy az utóbbi években a német törvények több mint négyötöde Brüsszelben születik, vagyis veszélybe kerül a német szuverenitás. Mivel a német alkotmány a parlamentet tekinti a politikai architektúra legfontosabb szereplőjének, Herzog szerint föltehető a kérdés, hogy Németországban működik-e a parlamenti demokrácia. Herzog elfelejteni látszik, hogy amikor Maastrichtban 1991-ben a tagállamok döntöttek a valutaunió létrehozásáról, Berlin csak a politikai unió megteremtésének feltételével egyezett bele.
Herzog nem áll egyedül véleményével, miszerint az alkotmány túl sok hatáskört von el a nemzeti parlamentektől az Európai Parlament javára. De hát az is népképviselet! A cseh elnök, Václav Klaus szintén megnyilatkozott a napokban: szerinte teljesen új szövegre van szükség, amelyben szó sem esik a mélyebb integrációról, hanem a kormányközi Európát erősíti. Érdekesen alakul Varsó álláspontja is. Nem bocsátja meg, hogy meghiúsult azon törekvése, hogy az alkotmány markánsan térjen ki a kereszténységre. Ha Isten szerepelne az alkotmány preambulumában, akkor már elfogadná?
Korántsem biztos, hogy Merkel kísérletét siker koronázza. De legalább terjed a felismerés, hogy az Európai Unió nem lehet elitprojekt, és ha az uniós fogalmakról, akárcsak az alkotmányról, tévhitek terjednek, arról az EU-vezetők tehetnek.
