Az Európai Bizottság (EB) támogatta Németország, Franciaország és Olaszország deficitcsökkentő tervezeteit, de felszólította a három országot, hogy hozzanak ambiciózusabb takarékossági intézkedéseket, hiszen a gazdasági növekedés megkönnyíti a szigorúbb költségvetési politika folytatását. Az EB pénzügyi biztosa, Joaquín Almunia szerint a három országnak évente 0,5 százalékkal kellene csökkentenie költségvetési hiányát, mivel az EU ezt követeli meg a tagországoktól olyankor, amikor erőteljes gazdasági növekedésnek örvendenek.
A három ország ellen jelenleg úgynevezett túlzott deficit eljárást folytat az EU, mivel éveken át folyamatosan átlépték a maastrichti stabilitási és növekedési egyezményben a költségvetési hiány maximumaként rögzített 3 százalékos határértéket. Németország 2002 és 2005 között minden évben elkövette ezt a hibát, de 2006-ban 1,9 százalékra szorította le költségvetési deficitjét. A tervek szerint 2007-ben 1,5 százalékra nyomják le a hiányt, és ezen a szinten tartják 2009-ig. Mindezek alapján az EB várhatóan májusban javasolja az ellene folyó túlzott deficit eljárás megszüntetését. Franciaország szintén 2002-től sértette meg a hiányszabályt, amit 2005-re tudott korrigálni. Párizs 2006-ra 2,7 százalékos deficitet vár, amit 2007-ben 1,8 százalékra, 2008-ban és 2009-ben pedig 0,9 százalékra akar leszorítani. Jutalmul egy hét múlva megszüntethetik az ellene folyó túlzott deficit eljárást. Olaszország nem ilyen szerencsés: ha 2007-ben sikerül 3 százalék alá préselnie költségvetési hiányát, és ezt 2008-ban is tartja, akkor számíthat arra, hogy az EU befejezi a vele szemben folytatott eljárást.
Az Európai Bizottság elfogadta Szlovákia konvergenciaterveit is. Eszerint az ország a tavalyi, várhatóan 3,7 százalékos szintről idén 3 alá nyomja költségvetési hiányát, amivel közelebb kerülhet az általa célul kitűzött 2009-es euróbevezetéshez. Málta és Ciprus 2008-ban akar az eurózóna tagjává válni, e két ország felkészültségét külön vizsgálatban veszi górcső alá az EB márciusban.
