Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Az Európai Parlament (EP) két kisebb csoportját kivéve az összes frakció levélben sürgette Josep Borrell házelnököt, hogy az EU júniusi csúcsán vesse fel az EP strasbourgi székhelyének ügyét. Ez az első alkalom, hogy a képviselők ennyire egységesen gondolják: elérkezett az ideje a felülvizsgálatnak, hogy rendben van-e az, hogy havonta csupán négy napot használják a nemrégiben csodálatos új épületekkel kiegészített EP-székhelyet. A maradék időben üresen tátongnak a termek, legfeljebb turistákat vezetnek körbe.
Jóllehet az EU-s intézményekről az embereknek általában Brüsszel jut az eszükbe, ha az EP-ről van szó, Strasbourgra gondolnak és legfeljebb a tájékozottabbaknak ugrik be, hogy az EP-nek van egy nem kevésbé látványos épületegyüttese a belga fővárosban is. Azt pedig már csak a „beavatottak” tudják, hogy az EP titkársága, adminisztrációjának nagyobbik része Luxemburgban van. Ez a fajta outsourcing nem hozza, hanem viszi a pénzt. Az EP-képviselők a strasbourgi plenáris ülésre viszik magukkal asszisztenseiket is, az állandó brüsszeli személyzet nagy része is átrándul az elzászi városba.
Az „utazó cirkusz” – ahogy a gyakorlat ellenzői nevezik – évente legkevesebb 200 millió eurójába kerül az európai adófizetőknek. Abszurd? Ha az ember a franciákat, mindenekelőtt Jacques Chirac köztárasági elnököt kérdezi, a válasz évek óta makacs ragaszkodás a havi cihelődéshez. Strasbourg a francia–német megbékélés a jelképe.
Csakhogy ez a jelkép a mai nemzedékeknek már nem sokat mond. Ahogy az EU értékei között egyre kevesebben sorolják fel a békét, a stabilitást, úgy Strasbourg sem emlékeztet az egykori ősellenségek megosztottságára. És ha így van, ha az EU politikai előnyei között már nincs szükség a rivalizálás lehetetlenné válásának fölemlítésére, akkor a jelkép is fölöslegessé válik – vagy legalábbis nem ér meg évi kétszázmilliót. Persze attól, hogy Borrell majd közvetíti az EP nemtetszését, még nem biztos, hogy érdemben történik is valami. De ha a júniusi csúcs nem foglalkozik a kérdéssel, az már kisebb botránnyal ér fel, hiszen íme egy ügy, amellyel a demokráciadeficit szajkózása helyett érdemben is lehetne foglalkozni. És ha a csúcs tárgyal róla, akkor egyértelmű nyilatkozatok is születnek majd, mindenkinek elő kell állnia a farbával.
Más kérdés, hogy a strasbourgi székhelyet az alapszerződés rögzíti, azt pedig csak egyhangú döntéssel lehet módosítani. Magyarul elegendő Chirac vétója. És ha az elnök megvétózza, gondoljon bármit is az EU-közvélemény, a politikai árat csak a franciák tudják megfizettetni vele. És hogy mennyire bizonytalan, hogy a franciák körében tényleg népszerűtlenné válna-e Chirac, csak azért, mert ragaszkodik (ismét a gloire nevében) a városhoz, azt jól illusztrálja egy honfitársának véleménye. Francis Wurtz, az EP kommunista frakciójának vezére ennél jelentősen kisebb horderejű ügyekben is szembefordul a fősodorral a kisemberek érdekeire hivatkozva. Most azonban kiállt Strasbourg mellett, nem is írta alá a Borrellt sürgető levelet.
