Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
– Ugyanazokkal a fejezetekkel kezdtük az átvilágítást, mint 1998-ban Magyarországgal, a tudomány-kutatással és a kultúra-oktatással. Az utolsó bővítés tanulsága az volt, hogy ne csak egy adott fejezet lezárásához szabjunk feltételeket, már a megnyitáshoz is bizonyos minimális kritériumokat teljesíteni kelljen. Az uniós törvénykezés ezen a két területen meglehetősen körülhatárolt, ezért a tárgyalások megkezdéséhez nem támasztottunk feltételt, így jó esély van arra, hogy még ebben a félévben, az osztrák elnökség idején megnyitjuk őket. Most a tanács munkacsoportja előtt van a kérdés, arra számítok, hogy március közepén pozitív döntésre jutnak, amit majd megerősít a Coreper, ezt követően fölkérjük Zágrábot és Ankarát, hogy fogalmazzák meg a pozíciójukat.
– A fejezetek megnyitásának erős jelképes politikai üzenete lesz, hiszen ez már az érdemi tárgyalásokat jelenti. Ez persze feltételezi, hogy mivel egyszerű fejezetekről van szó, hamar le is lehet zárni azokat...
– Igen, nyilván lesz nyomás, hogy zárjuk is le a fejezeteket, bár ahhoz már meg kell felelni bizonyos feltételeknek. Elismerem, hogy ezt a minimumot nem lesz könnyű megszabnunk, hiszen nincs mérce, amit magasra lehetne emelni... Hangsúlyozom azonban, hogy a legtöbb fejezet esetében nem megy majd minden ilyen egyszerűen – és ez szintén a korábbi bővítés tapasztalata –, ugyanis teljes képet akarunk nyerni, mielőtt elkezdjük a tárgyalást. Például az állami támogatások esetében még az átvilágítás idején felszólítjuk Zágrábot, tegyék az asztalra, milyen kötelezettségeik vannak, dolgozzanak ki világos stratégiát arra, miként felelnek meg az uniós előírásoknak. Azonosítjuk a problémákat és felhívjuk a figyelmet az elvárásainkra. Ez keltheti a késleltetés látszatát, de valójában olajozottá teszi a majdani tárgyalás menetét. Nem esünk a korábbi csapdába, amikor a fejezetek megnyitása után tornyosultak a gondok, a bizottság kidolgozta a tagállamok közös tárgyalási álláspontját, de kiegészítő információkat kértünk, majd újabb tervezet született és az elégtelen válaszok után még mindig nem voltunk képesek a végső álláspont átnyújtására, ami mind a két oldalon frusztrációt keltett. Most egy sokkal korábbi fázisban vesszük rá a tagjelölteket, hogy álljanak elő konkrét stratégiával, a tennivalók pontos menetrendjével. Így akarjuk elkerülni az előző bővítés kockázatának megismétlődését, hogy a fejezetek lezárása után, 2003-ban a csatlakozás időpontjáig kétségek merültek fel azzal kapcsolatban, hogy eleget tesznek-e a szükséges, megkövetelt intézményi feltételeknek.
– Persze megnehezíti a tárgyalást, hogy nincs konkrét csatlakozási időpont, amikorra a feltételeket teljesíteni kell...
– Ez azonban nem zárja ki, hogy pontos képet adjanak a mai állapotról. Tervet kell készíteni, mikorra vezetik be az uniós szabályozást. Minden csatlakozó országnak meg kell határoznia azokat a kulcsterületeket, amelyekben az utolsó pillanatig küzdeni akar. Nem lehet mindenben nyerni, a három-négy fontosabb területet ki kell jelölni. Ezek rendezése az utolsó pillanatig el fog húzódni, de ez teljesen rendben van, része a folyamatnak. A többi esetében azonban a tagjelölteknek már a kezdetektől tudniuk kell, milyen feladatok várnak rájuk.
– Korai-e az átvilágítás tapasztalatairól kérdezni?
– Nagyon pozitívak a benyomásaim. Akiknek ott kell lenniük, azok ott is vannak a tárgyalásokon. Fölkészültek, kérdéseik szakértelemről árulkodnak. Örülök annak, hogy minden alkalomra gondoskodni tudnak arról, hogy tényleg a megfelelő szakértők legyenek jelen. Látom, hogy amikor véget ér a találkozónk, a delegátus tagjai ott helyben levonják a tanulságokat, kiosztják a feladatokat, tényleg kompetensen reagálnak. Az átvilágítás lezárul október végéig, a jelentésünk decemberre elkészül.
– Van-e „belső” határidő a horvát tárgyalások lezárására?
– Nincs, és én személy szerint nem is akarok határidőt szabni.
– Miért, nem könnyítené meg a munkát?
– A horvát kormányfő, Ivo Sanader 2009-et határozta meg céldátumként (jóllehet homályban hagyta, a tárgyalások lezárására vagy a tagságra gondol-e). Még a tárgyalások hároméves időtartama is hatalmas kihívást jelent, Szlovénia vagy Magyarország esetében ez öt évig húzódott... Tény, hogy bizonyos uniós megállapodások megkönnyítik a dolgunkat, például Zágrábnak 2008-ig teljesítenie kell a közbeszerzésekre vonatkozó feltételeket, vagy a mezőgazdasági művelésre alkalmatlan ingatlan szerzése, második lakóhely stb. feltételeit, ezek tehát a csatlakozásra biztosan meglesznek. Emellett nem hagyhatjuk figyelmen kívül a törvények átültetésének és érvényesítésének a képességét. Nem elég meghozni a törvényeket. Jó példa erre az igazságszolgáltatás, különösen ha Románia és Bulgária lemaradására gondolunk. A horvát igazságügyi reform egyik sajátossága, hogy – eltérően a közép-európai országoktól, így Magyarországtól is, ahol azt kértük, növeljék a bíróságok számát, különösen a fellebbviteli bíróságokét – túl sok a bíróság, csökkenteni kell a számukat, az egész rendszerüket kell átalakítani, és ebben nagy lemaradások vannak.
– Nem aggasztja az Európai Bizottságot, hogy az uniós tagság népszerűsége egyre csökken Horvátországban, csupán a lakosság 46 százalék támogatja?
– Talán ez azzal is magyarázható, hogy az EU közvéleménye általában idegenkedik a bővítéstől, két országban leszavazták az alkotmányt is, ami azt a képzetet keltheti a horvátokban, hogy nem szívesen látják őket.
– Egy horvát lap a balkáni szabadkereskedelmi kezdeményezéssel indokolta a támogatottság csökkenését.
– Ez a helyzet teljes félreértése. 31 kétoldalú szabadkereskedelmi megállapodás van érvényben, amelynek tetemes része nem működik. Nincs világos mechanizmus például a vitás ügyek orvoslására. Nem csoda, hogy a külföldi működőtőke távol marad. Mi hozhatna változást? Ha például volna egy jól működő regionális szabadkereskedelmi egyezmény. A nagy befektetőket nem vonzza a szétszabdalt piac, különösen, ha nincs garancia az exportra, importra. És ha nincs elegendő befektető, miként akar a régió felzárkózni? A befektetők a gazdasági reformok katalizátorai. Meglehet, a horvát közvélemény a brüsszeli kezdeményezést úgy tekinti, mintha az volna a célunk, hogy fölélesszük az egykori Jugoszláviát. Hát igen, erre is oda kell figyelnünk, el kell magyaráznunk, hogy szó sincs erről.
(Az interjú második, a török tárgyalásokról szóló részét a jövő héten olvashatják.)
