Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
„Tetszettek volna jobb csatlakozási szerződést kötni” – kommentálta az Európai Bizottság magas rangú tisztviselője a három új tagállam vétófenyegetését, amivel meg akarták akadályozni az új áfamegállapodást. Ciprus és Csehország végül beadta a derekát, Lengyelország azonban nem, egyedüliként állva útját annak, hogy meghosszabbítsák a munkaigényes szolgáltatások kedvezményes áfarendszerét. Egyiknek sincs problémája a rendszerrel, csak éppen elérkezettnek látták az időt arra, hogy javítsanak a csatlakozási szerződésükben engedélyezett, de 2007-tel kifutó alacsonyabb áfakulcsra vonatkozó feltételeken. Mivel adóügyekben egyhangúlag kell döntést hozni, elég egyetlen ország vétója, és a tavaly év végén lejárt, kilenc régi tagállam által kísérletképpen bevezetett rendszer elbukik. Az osztrák elnökség által 2010-ig meghosszabbítandó és az újaknak is megnyíló lehetőség olcsóbbá tette volna többek közt a kerékpárjavítást, az épületrenoválást, a fodrászatot. Most a kilenceknek is meg kell emelniük az áfakulcsot, és nem kizárt, hogy a drágulással kisiparosok tömege megy tönkre.
A varsói blokáddal tehát senki sem jár jól. Megérte hát? Érdemes a lengyeleknek szembefordulniuk immár 24 tagállammal? Tényleg olyan egyszerű a képlet, hogy a csatlakozási szerződésen múlt minden? Hát nem. A csatlakozási tárgyalásokon még papíron sem egyenlő felek ültek az asztalnál, kíméletlen érdekérvényesítés folyt. Az átmeneti áfakedvezménynek is voltak igazságtalan elemei, mert a régiek is kaptak feloldást, hogy az általánosnál alacsonyabb kulcsot alkalmazzanak, viszont ők ezt határidő nélkül tehetik. (Az említett szolgáltatási szektoron kívül.) Dominique de Villepin francia kormányfő éppen az áfavitával példálódzott minapi salzburgi beszédében, amikor az EU működésének nehézségeit a bővítéssel magyarázta. Ezzel tovább szélesíti a régiek és az újak közti frontvonalat, és veszélyes precedenst teremt.
Az EU történetében korántsem szokatlan, hogy néha zsarolással csikarnak ki engedményt, de ezért nem szokás nyílt bírálattal illetni a szereplőket, már csak azért sem, mert ebben egyformán bűnösek a tagállamok. De Villepin két okból is elszámította magát. Ha Lengyelországban például áfakedvezménnyel élénkül az építőipar, az otthon tartja majd a Franciaországban nem túlságosan népszerű lengyel vízvezeték-szerelőt. A másik ok, hogy nem biztos, hogy a varsói vétó rosszul jön az EU-integrációnak. A nizzai szerződésben biztosított úgynevezett megerősített együttműködés keretében ugyanis mód van arra, hogy akár az adópolitika környékén alakuljon ki a szorosabb együttműködésben érdekeltek csoportja, amint azt egyébként Guy Verhofstadt belga kormányfő már javasolta is. És akkor elhárul az akadálya annak, hogy akár – amint azt Párizs szerette volna – például a vendéglátásban is alkalmazzák a csökkentett áfakulcsot, amit Berlin utasított el. Persze, arra nincs semmilyen garancia, hogy akkor a szűkebb csoporton belül ne támadjanak nézeteltérések, ami azzal a „hátránnyal” jár, hogy nem lehet a bővítést bűnbakká tenni...
