A magyar kormány múlt heti ülésén elfogadta a „Beszélgessünk Európáról!” akciótervet, amely az unióval kapcsolatos társadalmi vitát segíti elő. Az unió állam- és kormányfői az alkotmány francia és holland elutasítása után döntöttek úgy: egyéves reflexiós időszakot indítanak, hogy társadalmi vita bontakozzon ki Európa jövőjéről, és visszaszerezzék az uniós polgárok bizalmát az EU iránt. Ez Magyarországon nem lesz nehéz: a közvélemény-kutatások szerint a magyar lakosság körében magas a közösségi intézményekbe vetett bizalom. Az akciósorozat pontos tartalmát csak később hozzák nyilvánosságra, de a programok egy része már ismert: tárcák honlapján indulnak beszélgető sarkok a közvélemény számára érdekes uniós kérdésekről, szórólapok készülnek az unió dilemmáiról, amelyeket a megyei Europe Direkt irodák és az együttműködő civil szervezetek nyitott konferenciákon, szemináriumokon vitatnak meg. A Miniszterelnöki Hivatal pályázatot ír ki civil szervezetek számára a lakossági fórumok lebonyolítására. A társadalmi párbeszéd első eredményeit összefoglaló dokumentumot áprilisban kell átadni az Európai Bizottságnak – május 9-én konferencia keretében kerül sor a 25 tagállamban lefolytatott programok értékelésére.
