Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Milyen tanulságot von le a soros brit elnökség félévéből? – kérdezték Wolfgang Schüssel osztrák kancellártól munkaprogramját ismertető sajtótájékoztatóján. „Hogy milyen eredményes lehet valaki, ha jól veszi a finist” – hangzott a válasz, célozva a hosszú távú költségvetésről elért decemberi megállapodásra. A kancellár méltatta Tony Blair brit miniszterelnököt, mert szembe mert szállni a közvéleménnyel. Ebből akár erőt meríthetne maga Schüssel is, hiszen az osztrákok a legszkeptikusabbak az EU-t illetően, az Eurobarometer szerint csupán harmaduk ítéli jó dolognak a tagságot. De vajon előáll-e a konzervatív kancellár esetleg otthon népszerűtlen, de az integrációt előbbre vivő kezdeményezéssel? Végül is a soros elnökség feladata nem csak a saját prioritások fölkarolása, foglalkoznia kell az unió aktuális kihívásaival is, és ebből bőven akad. Az EU jövője szempontjából a két legfontosabb kérdés a költségvetés alakulása – hiszen ezt a csatát még meg kell vívni az Európai Parlamenttel (EP) –, és a két tagállamban leszavazott uniós alkotmány sorsa.
Ami a büdzsét illeti, Bécs már figyelmeztette az EP-t: szűk a mozgástér, senki se számítson arra, hogy a decemberi csúcson kialkudott összeget jelentősen megemelhetnék. Csakhogy a hazájában arroganciája miatt gyakran bírált kancellárnak óvatosabbnak kell lennie uniós szinten. A vétójoggal bíró EP készen áll az erőpróbára, és azt a fővárosokban is tudják: ha nincs megállapodás a hét évre szóló költségvetési irányelvekről, akkor marad az éves büdzsé, annak végtelen vitáival (éppen ennek elkerülésére választották 1988-ban a hosszú távú tervezést). Az alkotmánnyal Schüssel csak a júniusi csúcson akar foglalkozni. Az alkotmány a szorosabb integrációt vetíti előre, annak kereteit rajzolja meg. Félő, hogy Schüssel kitér a vita elől, talán azt tartja szem előtt, hogy nemzetközi szintű politikus legfeljebb fél évig lehet – de neki fontosabb a hazai választók megnyerése, mert a tőlük kapott mandátum tartósabb. Az európai integráció azonban mindig is „elit projekt” volt, a belső piac vagy a közös valuta megteremtésének ideáiról nem kérdezték a lakosság véleményét. Ez azonban nem demokratikus deficit, hiszen az uniós szintű döntéseket választott politikusok hozták. Csak merészségre volt szükség. És alighanem ez a különbség Blair és Schüssel között. A brit miniszterelnök az EU színpadjára is föl akart állni…
