Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Januárral Ausztria vette át Nagy-Britanniától az EU soros elnökségét, és „örökségéből” az egyik területen (költségvetés) gyors előrehaladást akar, míg a másikon (az alkotmány jövője) láthatóan „reálpolitikát” folytat, csak a félév végén akarja összegezni a tagállamok reflexióját. A 2007–2013 közötti költségvetési keretről történt megállapodással súlyos teher került le Bécs válláról, ám a végső egyeztetés az Európai Parlamenttel, majd a részletek kidolgozása, a konkrét összegek szabályozási és jogi nyelvre való átültetése rá marad. Sőt, mivel ez hosszú időt vesz igénybe és alighanem áthúzódik a következő, finn elnökség idejére, Helsinkivel szoros együttműködésben irányítják a folyamatot. Mivel a késlekedés hátrányos következményeivel tisztában vannak, igyekeznek mindent elkövetni, hogy elsősorban a felzárkózó új tagállamok minél hamarabb megismerjék a pályázati feltételeket és megtehessék a szükséges előkészületeket.
„Nem kell minden EU-elnökségnek feltalálnia a kereket” – jellemezte kevésbé ambiciózus, inkább pragmatikus programját Ursula Plassnik osztrák külügyminiszter a közelmúltban Brüsszelben. A bővítésről szólva természetesnek tartotta, hogy Bécs figyelmének fókuszában a balkáni államok állnak, a márciusi informális külügyminiszteri találkozóra ezek is meghívót kapnak. Elképzelhető, hogy a Zágrábbal és Ankarával folyó csatlakozási tárgyalásokon érdemi lépés történik: a joganyag átvilágítása mellett megnyitják az első tárgyalási fejezetet. Ugyanakkor Bécsnek érzékelhetően nem fontos, hogy meginduljon az elsősorban Párizs által szorgalmazott vita az EU külső határairól, a bővítés földrajzi korlátjairól. Mert bár éppen osztrák követelésre rögzítették hangsúlyosan a tagállamok a török tárgyalási feltételek között, hogy az EU-nak is képesnek kell lennie a további csatlakozók felvételére (abszorpciós kapacitás), nyílt titok, hogy ezt a formulát Bécs csupán Törökországgal szemben alkalmazná, és ezért nem áll érdekében komplex vitát folytatni, amelynek kimenetele esetleg fékezhetné a balkáni országok integrációját.
Tavasszal foglal állást az Európai Bizottság Románia és Bulgária tervezett 2007-es csatlakozásának ügyében. Akármi lesz is a verdikt, Bécsnek nagyfokú diplomáciai érzékenységre lesz szüksége: ha pozitív a jelentés, akkor a más véleményen lévő tagállamoknak kell „eladnia”, ha viszont negatív – tehát egy évvel elhalasztanák a két ország felvételét – akkor Bukaresttel és Szófiával kell elfogadtatni az erősen politikai ízű döntést. Nem mintha nem férne rá a két tagjelöltre további felkészülés, ám ezt akkor is tudták, amikor 2007-et kijelölték, másrészt kérdéses, hogy egy esztendő elég lesz-e a reformokra…
Az EU alkotmányának kérdését Plassnik szívesen átengedi Berlinnek. Angela Merkel, az új német kancellár 2007 első felében veszi át az EU-elnökséget, és már jelezte, hogy új életet akar lehelni a dokumentum ratifikációs eljárásába – Bécs beéri azzal, hogy a júniusi csúcson összegezzék a tapasztalatokat. Fontosabb számára a lisszaboni célkitűzések nemzeti tervének végrehajtása. A munkahelyteremtés és a gazdasági növekedés reformcsomagját minden tagállam elkészítette, az osztrák elnökségnek gondja lesz arra, hogy a belső piacon a szolgáltatások, az energia és a távközlés területén jelentkezzen az a bizonyos „európai” hozzáadott többlet. A bel- és igazságügy terén szintén az újak szempontjából fontos állomást jelent a schengeni információs rendszer felkészítése a további belépők fogadására.
