BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

A nagyvárosoknál a versenyképesség kulcsa

Budapest és a nagyvárosok ellentétét fel kell számolni, sőt, együtt kell működniük annak érdekében, hogy Magyarország jó pozíciót szerezzen az EU-n belül.

2005. december 27. kedd, 23:59

A nagyvárosok általában gazdagabbak, nagyobb tudás és innovációs potenciál rejlik bennük, mint az ország többi részében, így jelentős szerepük lehet az unió versenyképességének javításában, a tudástársadalom kialakításában és a foglalkoztatás bővítésében is – mondta Danuta Hübner, a regionális fejlesztésért felelős EU-biztos a nemrég megrendezett Középpont Fórumon. Persze ezek mellett a problémáik is nagyobbak: általában nagyobb a munkanélküliség, alacsonyabb a foglalkoztatás. A biztos szerint többek között ezek miatt kell az EU regionális politikájának kiemelt figyelmet szentelnie a városokra és a versenyképességi pólusokra.
Magyarországon a kilencvenes évek elején háttérbe szorult a városfejlesztés, egyre kevesebb eszköz volt ehhez az önkormányzatok kezében és az állam is egyre kevésbé támogatta az efféle társadalmi igényeket – ez a gyakorlat azonban a második Nemzeti Fejlesztési Tervvel (NFT2) megváltozhat – mondta Baráth Etele európai ügyekért felelős tárca nélküli miniszter.
A miniszter szerint az egész országra úgy kell tekinteni, mint egy nagy, egybefüggő agglomerációra – Budapesthez gazdasági szempontból gyakorlatilag már most is hozzátartozik Tatabánya, Székesfehérvár, Szolnok, Dunaújváros, Hatvan és Salgótarján is. Ennek alapján pedig a Budapest és a vidék között az utóbbi időben feszülő ellentétnek nincs létjogosultsága, pláne, ha az ország meg akarja nyerni az európai pályázatokat.
Véleménye szerint Budapest jövőjét az alapozza meg, ha egyetemeit, innovációs központjait, fejlesztési területeit sikerül mélyen beágyazni a technológiai fejlődés európai hálózatába. A budapesti fejlesztéseknek az üzleti környezet dinamizálására (kkv-k és üzleti szolgáltatások fejlesztése), a közszolgálat modernizációjára (kulturális közösségi terek kialakítása, várakozás csökkentése az egészségügyben), az infrastruktúra fejlesztésére (forgalom csillapítása, parkoló-rendszerek kialakítása, 4-es és 5-ös metró megépítése), valamint a kohézióra (lakótelepek rehabilitációja, városi minimum bevezetése a szociális ellátásban) kell koncentrálniuk – mondta a miniszter. A március végére elkészülő NFT2-ben kiemelt szerepet kap Budapest és az öt versenyképességi pólus: Miskolc, Debrecen, Szeged, Pécs és Győr.

Bodolóczki Linda
Bodolóczki Linda

Ez is érdekelhet