Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
„2005 nem volt könnyű év Európa számára” – mondta a minap José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke az Európai Parlamentben (EP), amikor ismertette a testület jövő évi munkaprogramját. És ezt elmondhatjuk magáról a bizottságról is. Már vajúdása is nehéz volt, igaz, a szülést inkább politikai okok nehezítették, több tagállami jelöltet az EP megfúrt vagy tárcacserére kényszerített. A politikai problémák ezt követően nem csökkentek, inkább szaporodtak. Egyre inkább úgy tűnt, hogy míg Barroso mestere a szavaknak, és sikerült „eladnia” magát a reformok emberének, a gyakorlatban azonban az derült ki, hogy képtelen a bizottságot szuverenitásának azon a fokán tartani, amit elődjének, Romano Prodinak legalább a látszat szintjén sikerült.
Az egykori portugál kormányfőt meglepően hamar elérte a vád, hogy számára a „tisztességes bróker” nem jelent egyebet, mint a tagállamok tanácsában úgy lépni fel, mint ha a bizottság csak egyike volna a tagországoknak. Mint utóbb kiderült, elsietve tette meg prioritásának az EU-alkotmány elfogadását – hiszen a francia és a holland elutasítás után bejelentette, hogy Brüsszel ez ügyben nem kezdeményez, és sokak meglepetésére és csalódására az alkotmány jegeltetésével elismerte, számára az halott. Joggal érte bírálat Barrosót a hosszú távú költségvetési vitában betöltött passzív szerepért is – itt egy kellő időben előállt kompromisszumos javaslattal ösztökélhette volna Londont, hogy összpontosítson a büdzsére, már csak annak megakadályozása céljából is, hogy bárki sarokba szorítva érezze magát.
Persze nem volna fair minden uniós kudarcot a bizottság nyakába varrni, és azt is el kell ismerni, hogy egy dolgot következetesen képvisel: javítani az EU versenyképességén és komolyan venni a lisszaboni célkitűzések közül legalább néhány részterületet, mint például a növekedést és a munkahelyteremtést. Deregulációs politikája eredményes, az EU történetében először vette valaki a bátorságot, hogy kijelentse: a direktívák egy része fölösleges, és hozzálátott az áramvonalasításhoz, amellyel a testület tekintélyén nemhogy nem esik csorba, de még inkább megnő súlya. Ahhoz is bátorság kellett, hogy az EU folytassa a bővítési politikát, mert az igaz, hogy a horvát tárgyalások megnyitása nem rajta múlott, de a török már inkább, és az egész Balkán-politikát teszi hitelessé, amikor fenntartja az integráció dinamikáját. Barroso mindazonáltal adós maradt ígéretével, hogy egy szilárd, politikailag erős EU-t teremt, amelynek liberális gazdaság- és szociálpolitikája nem az angolszász modell szolgai utánzása.
