Bár az új EU-tagországok között alapvető eltérések tapasztalhatók, a költségvetési reformok szükségessége szinte mindegyikben felmerült, ami a korábbi rendszerek fenntarthatóságának egyértelmű bírálata – mondta Inotai András, az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének vezető professzora a Konrad Adenauer Alapítvánnyal közösen szervezett szakmai konferencián. A múlt század második felében végbemenő gazdasági, társadalmi és demográfiai változások nyomán előtérbe került az országok versenyképességének javítása, ami sok helyen ütközik a kialakult szociális védőháló méretével és struktúrájával, s ez a tény önmagában az eddigi állami szerepvállalás újradefiniálását kívánja meg. Csakhogy a társadalom nagy része nincs felkészülve a XXI. század kihívásaira, vagyis amíg egyrészt az emberek növekvő terheik csökkentését várják az államtól, addig jellemző a status quóhoz való ragaszkodás, ami a reformok egyik legfőbb hátráltatója – mondta Inotai András. Ráadásul a játékteret a maastrichti kritériumok nagymértékben behatárolják. További gond, hogy az egészségügyi és az oktatási reform a politikai ciklusoknál hosszabb időtávon érezteti csak pozitív hatását.
A költségvetési reformok elsődleges célja tehát, hogy az országokat az új kihívásoknak megfelelő fenntartható fejlődési pályára állítsa. Ezzel kapcsolatban a cseh Petr Barton, a chicagói egyetem professzora bírálta a maastrichti kritériumokat, és kiemelte a költségvetési hiány és a gazdaság növekedésének fontosságát. Barton számításai alapján a csatlakozott államok közül összesen három ország – Észtország, Magyarország és Ciprus – van fenntartható fejlődési pályán. Elemzése szerint a reformoknál nemcsak a büdzsé egyensúlya, hanem az állami szerepvállalás csökkentése is fontos.
Joze Mencinger, a ljubljanai egyetem professzora szerint országa óvatos volt a külföldi tőkebefektetőkkel, így nem küzd deficittel. Sajátos helyzetéből adódóan Szlovénia megengedhette magának a fokozatosságot a reformoknál, amiből a közeljövőben várható az átalányadó bevezetése az áfa, a jövedelem és a nyereségadót érintően is. A professzor szerint náluk talán nem kellenének radikális reformok, a mostani kabinet mégis ezt tervezi.
Ruta Vainiene, a Free Market Institute munkatársa szerint a fő probléma Litvániában a munkaerőhiány. Bár a munkanélküliség a kimutatásokban 10 százalék körüli, ezeket az embereket nehéz bevonni a munkavállalók közé a magas tb-kulcsok miatt. A balti tigrisnek is nevezett országban nem láthatóak a hosszú távú célok, és a reformok elsősorban a maastrichti kritériumok és IMF-ajánlások mentén haladnak. Vainiene szerint a kormány kevesebbet akar, mint amire képes lenne.
Wojciech Misiag, a gdanski Piacgazdasági Intézet munkatársa szerint országuk elsődleges problémája a közfinanszírozás rossz menedzselése, amely komoly strukturális reformokat kíván. A lengyel kormány „túl sokba kerül”, és bár az inflációval jól állnak, az államadósság még mindig a hatvanszázalékos határt súrolja. Súlyos probléma az alacsony nyugdíjkorhatár és az előnyugdíj, amely deficitessé teszi a tb-t.
A Szlovákiát képviselő Bara Zoltán elmondta: 2002 és 2004 között szinte minden drasztikus reformot végrehajtottak. Bevezették az egységes 19 százalékos jövedelemadót, az egészségügyben hat nagy reformcsomagot dolgoztak ki, sok piaci elemmel. A magánnyugdíjpénztárak sikerességét jelzi, hogy a lakosság 40 százaléka tag bennük, és sikerült a fiskális decentralizáció, vagyis az életképes megyék megteremtése is. Egyetlen területen nem sikerült a reform belpolitikai okok miatt: az oktatásban.
Petr Barton szerint Csehország teljesített az elmúlt időszakban fiskálisan a legrosszabbul, miután semmiféle reformot nem hajtottak végre. Bár a jövedelemadó felső sávját 20-ról 19 százalékra csökkentették, és a 22 százalékos áfát is 19 százalékra fogják mérsékelni, ez nem sokat változtat az ország helyzetén.
Héjjas István Péter