BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Magyarország kidolgozta lisszaboni akciótervét

Az október 15-én elkészülő Nemzeti Lisszaboni Akcióterv a makrogazdasági egyensúlyra, üzleti környezet változtatására, foglalkoztatás bővítésére és a Kutatás-fejlesztésre, valamint az innovációra – mondta ma Baráth Etele miniszter a témával foglalkozó konferencia előtt.

2005. október 7. péntek, 12:55

A foglalkoztatáspolitika terén az gazdaságilag aktívak számának növelését kell a középpontba állítani – még akkor is, ha ez átmenetileg a munaknélküliségi ráta növekedésével jár majd – mondta Csizmár Gábor, a munkaügyi tárca vezetője.

Az állam és az újraelosztás méretét, illetve mértékét kell csökkenteni hazánkban, hogy több forrás maradjon a gazdasági szereplőknél – véli Veres János pénzügyminiszter. Elmondása szerint az Eurostattal való konzultáció során az derült ki, hogy az – idén és jövőre a deficitet növelő – autópálya elszámolásokra később lehet majd a mostaninál különböző konstrukciót kitalálni, igaz, ehhez is szükség lesz az államháztartás átalakítására.

Bodolóczki Linda
Bodolóczki Linda

Ez is érdekelhet