Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
– Az Európai Unió ötödik bővítési fordulója minden tekintetben sikeres. Márpedig ez a bővítés páratlan a maga nemében, hiszen az EU tagjai számának kétharmadával növekedett. A bővítés előtti aggodalmak úgy hangzottak, nem fenyegeti-e, hogy megbénul az intézmények működése, hogy megindulnak a munkavállalók Nyugat felé és anyagi értelemben nem jut-e csődbe az unió? Mindezek a félelmek nem váltak valóra, és a történelemkönyvek egyszer majd úgy tekintenek vissza az 1989–2004 közötti időszakra, mint az EU második alapító fázisára. Az EU döntéshozói képessége már tavaly júniusban az alkotmány elfogadásával bizonyította, hogy a 25 tag is határozatképes, ugyanez vonatkozik az igazságügyi együttműködést, a terrorizmus ellenes küzdelmet erősítő hágai programra, továbbá a csatlakozási tárgyalások lezárására Romániával és Bulgáriával. Az Európai Bizottságban az új tagországok biztosainak többsége már ott volt a Prodi vezette testületben is, főtárgyalók, külügyminiszterek, kormányfők vannak köztük, legalább annyira kompetensek, mint a régi tagállamok küldöttei, ismerik az uniós joganyagot.
– Az új tagok munkavállalói egyáltalán nem árasztották el azt a néhány tagállamot, amelyik megnyitotta munkaerőpiacát. Következik-e ebből, hogy megszűnik az átmeneti korlátozás?
– Tény, hogy alaptalan volt a nagy munkaerő-vándorlástól való félelem. Európa gondja éppenséggel a viszonylag alacsony mobilitási készség. A korlátozások eltörléséről azonban maguknak a tagállamoknak kell dönteniük, az ezt lehetővé tevő jogi eszközök fennmaradnak. Hazámban, Finnországban például azzal riogattak, hogy 400 ezer észt munkás jelenik majd meg, vagyis a teljes észt lakosság 30 százaléka, valójában csak néhány százalék veszi fontolóra az áttelepülést. Helsinki ezért döntött úgy, hogy mindössze két évig tart fenn korlátozásokat. Valószínűleg megismétlődik a nyolcvanas évek tapasztalata, amikor a spanyol, portugál megállapodás tartalmazott hasonló korlátokat, de hála gazdasági növekedésüknek nem volt tömeges elvándorlás.
– Olyannyira nem igazolódtak a félelmek, hogy Ausztriában például a bővítést követőn még a korábbinál is kevesebb munkavállalási kérelem érkezett a szomszédos EU tagországokból…
– El akarom kerülni, hogy szenzációs szalagcímet kapjak… ezért csak megismételhetem – Ausztriának és Németországnak maguknak kell dönteniük arról, hogy enyhítenek-e a korlátokon. Finnországban arról folyik a vita, hogy megnyissa-e teljesen a munkapiacot, avagy elegendő-e, ha a szolgáltatók kapnak szabad kezet. A szolgáltatás része az egységes belső piacnak, és az EU megcélozta a további liberalizálást. Az úgynevezett szolgáltatási direktíva ellenkezést váltott ki, ezért a bizottság megígérte felülvizsgálatát. Ami viszont az új tagállamokban váltott ki csalódást, mert a cégek és a vállalatok a szolgáltatások piacán új lehetőséget látnak. Brüsszel igyekszik egyensúlyt teremteni a két szemlélet között.
– Ön az EU jelenlegi és jövőbeni bővítését vezényli. Milyen tanulságokat tud hasznosítani a tíz új tag csatlakozásából?
– A legfontosabb tanulság, hogy ma már nem arra fokuszálunk, mit ígér meg egy tagjelölt a tárgyalásokon, hanem a tényleges eredményekre, a teljesítésükre. Mint Románia és Bulgária esetében, az előbbi érdekesebb, az igazságügyi tennivalók, a korrupció leküzdésének feladatai miatt. Az Európai Bizottság tavaly nem ajánlotta a tárgyalások lezárását Romániával, mert úgy ítélte meg, hogy nem teljesíti az állami támogatásokra és a versenypolitikára vonatkozó joganyagot, nagy lemaradásai voltak. A jövőben el kell kerülnünk, hogy sarokba szorítva érezzük magunkat, ezért ha egy jelölt nem áll készen, ám a tagállamok le akarják zárni a tárgyalásokat, akkor az a talán nem ideális, de kínálkozó megoldás, hogy a csatlakozási szerződés védzáradéka lehetővé teszi a csatlakozás elhalasztását egy évvel, amit a tagállamok minősített többséggel hagynak jóvá. A Romániával kötött megállapodás védzáradéka 11 területet tartalmaz, és ha valamelyikben elégtelen lesz, akkor a bizottság nem habozik majd, hogy a csatlakozás elhalasztását javasolja. Remélem, hogy nem lesz rá szükség, de komolyan gondoljuk. Bukarest igyekezete óvatos derűlátásra ad alkalmat, az év végén készítjük el jelentésünket, addig előlegezzük meg az „ártatlanság vélelmét”…
– Nem tart-e attól, hogy ha a küszöbönálló népszavazások valamelyikén, például Franciaországban leszavazzák az EU alkotmányát, akkor lelassul az egész bővítési folyamat, beleértve az amúgy is vitatott Horvátországot?
– A bővítés és az alkotmány nincs egymással összefüggésben, ez két külön folyamat. A jövőbeni bővítésről az Európai Tanács döntött decemberben, mind a török, mind a horvát csatlakozásról. Ami az alkotmányt illeti, erre az EU demokratikusabb, hatékonyabb működése érdekében van szükség. Meggyőződésem, hogy az alkotmány támogatói képesek lesznek meggyőzni a hollandokat, franciákat, és a többieket az alkotmány értelméről, hozadékáról. Erősíti a demokráciát, a nyitottságot, javítja az EU döntési eljárását. Elmélyíti a kül- és biztonságpolitikát, ez éppen az a terület, ahol az európaiak többsége haladást akar.
– Mintha nem volna meg az a szolidaritás az új tagok irányában, ami fennállt a régiek között…
– Azt mondanám, hogy van egyfajta deficit a mai európai politikai közgondolkodásban. Ez az oka annak is, hogy mindenért Brüsszelt teszik felelőssé, elég, ha csak a kínai textiláruk dömpingjéről vagy a már említett szolgáltatási direktíváról van szó. Egy kissé messzire megy ez, mert az egész EU hitelét kérdőjelezi meg. Ezért volna szükség arra, hogy új lendületet vegyen az európai projekt, beleértve a szolidaritást is. Az Európai Bizottság bizonyította elkötelezettségét a szociális és regionális kohézióval, és ez benne van a 2007–2013 közötti költségvetési tervünkben is. Ha ezt a tagállamok elfogadják, akkor a regionális-kohéziós politika kellő anyagi forrással rendelkezik majd ahhoz, hogy a szolidaritás érvényesüljön.
