Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
A minapi brüsszeli EU-csúcstalálkozó sajtótájékoztatóján a soros elnök, Jean-Claude Juncker luxemburgi kormányfő arra a kérdésre, hogy napirenden volt-e a kínai fegyverembargó feloldása, elhárítóan válaszolt. Majd a mindig szellemes, némi fanyar humorral megáldott, legrégebben hivatalban lévő uniós vezető hozzáfűzte: nem is szívesen foglalkozik a kérdéssel, mert még valami olyasmit talál mondani, amiért napirendre kell tűzni…
A téma kényes. A tagországok júniusban készülnek eleget tenni Kína fölkérésének, hogy feloldják az 1989-ben a pekingi Mennyei Béke terén tüntető diákok akciójának vérbe fojtása után elrendelt fegyverembargót. Ha Berlinen és Párizson múlt volna, a lépésre már korábban sor került volna, a tagországok megosztottsága a júniusi halasztásban tükröződött. Az elmúlt napokban azonban két tényező is hozzájárult ahhoz, hogy Juncker kényelmetlenül érezze magát. A feloldást ellenző Washingtonban már készülnek az amerikai csúcstechnológia európai importjának korlátozására, és talán egyéb Rbüntető” intézkedések is várhatóak. A kínai népi gyűlés által a napokban elfogadott törvény pedig, amelynek értelmében „nem békés eszközökkel is megakadályozhatja”, hogy Tajvan formálisan is kinyilvánítsa függetlenségét, még inkább legitimé tette az amerikai érvelést, hogy az európai fegyverszállítás felborítja a távol-keleti katonai egyensúlyt. Megtörténhet, hogy a Tajvan biztonságát szavatoló amerikaiak katonai konfliktus esetén szemben találják magukat az EU-tól beszerzett rakétaelhárítókkal, amelyek kifejlesztésében ráadásul amerikai technológiát hasznosítottak. A kulisszák mögött máris megindult a küzdelem. London hajlik az amerikai álláspont figyelembevételére, és ha sikerül elérnie, hogy a júniusi csúcs ne oldja még fel az embargót, akkor gondoskodni fog arról, hogy a kérdés az év második felében, amikor Nagy-Britannia tölti be az elnöki tisztet, ne is kerüljön ismét elő. Persze Jacques Chirac francia elnök is magabiztosan nyilatkozott: nincs változás az uniós álláspontban, feloldják az embargót. Ami előre vetíti, hogy ez a téma is a hosszú távú költségvetésről folyó vita egyik aduja lehet, hiszen London élet-halál harcot vív évi több milliárdos visszatérítése megőrzése érdekében.
Milyen érvek szólnak az embargó feloldása mellett? Az ismert brit történész, Timothy Garton Ash erről szóló esszéjében említi, hogy a pro tábor a szorosabb viszony kialakításával akar hozzájárulni a kommunista diktatúra modernizációjához, a türelmes, pozitív választ a politikai párbeszéd, a kereskedelmi kapcsolatok jelentik, s elfogadják a pekingi neheztelést, hogy nem akar egy listán szerepelni Zimbabvéval vagy Burmával. Az ellenzők viszont arra hivatkoznak, hogy az emberi jogok terén kevés változott, több tízezren vannak börtönben, az ismertebb ellenzékiek időnkénti szabadon bocsátása porhintés.
Más kérdés, hogy az embargó feloldása mögött kevésbé politikai, mint inkább gazdasági okok húzódnak. Tavaly az EU legfontosabb kereskedelmi partnere Kína volt, a németek és a franciák egymás sarkát tapossák Kínában, hogy a munkanélküliségre és a gyenge gazdasági eredményre ottani megrendelésekkel találjanak gyógyírt. Egyébként az embargó most sem tökéletes: ma a kínai fegyverimport 6,7 százaléka az Egyesült Államokból érkezik (!), az EU-ból csupán 2,7 százaléka... Mindazonáltal, írja Garton Ash, az EU jobban tenné, ha odafigyelne Washingtonra. Nem arról van szó, hogy az európai érdekek mellőzésével szolgaian kövesse az amerikai irányvonalat, de szükség volna arra, hogy tárgyalásokon határozzák meg az elemi liberális feltételt, amelyet elvárnak Kínától cserébe a szorosabb kapcsolatokért. A nyugati export iránt áhítozó távol-keleti országnak el kell köteleznie magát a konfliktusok békés eszközökkel történő rendezése és az emberi jogok tiszteletben tartása mellett.
