A péntek este megszületett megegyezést az tette lehetővé, hogy az Európai Unió az utolsó pillanatban további 433 millió euróval megemelte ajánlatát, újabb forrásokat szabadítva fel a keleti határok védelmére, az új tagok költségvetési helyzetének megerősítésére, valamint a mezőgazdasági támogatások növelésére a pénzek átcsoportosítása révén - írja az Index.
Magyarország 56 millió euróval többet tudott végül kicsikarni az EU-ból; ezt az összeget arra fogják felhasználni, hogy 2005-ben és 2006-ban kompenzálják a nemzeti költségvetést a tagság miatt hirtelen megugró költségek (EU-tagdíj) miatt.
Magyarország így a tagság első három évének egyikében sem került hátrányosabb költségvetési helyzetbe az EU-csatlakozás következményeként. A politikailag érzékeny agrártámogatások kérdésében is sikerült jobb feltételeket kiharcolni: noha az EU erre nem ajánlott fel több pénzt, lehetővé tette, hogy a magyar kormány kiegészítse a brüsszeli támogatást, részint a nemzeti büdzséből, részint egyéb célra szolgáló EU-alapokból.
Így a magyar termelők a tagság első évében 55, a másodikban 60, a harmadikban pedig 65 százalékát kapják majd annak, ami a mostani tagok gazdáinak jár. Az eredeti ajánlat szerint ez az arány 25, 30 és 35 százalék lett volna.
Ezek szerint 2004. május elsején tíz új tagja lesz az Európai Uniónak: Ciprus, Csehország, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Málta, Szlovákia és Szlovénia.
Románia és Bulgária csatlakozására még legalább 2007-ig várni kell, Törökország ügyét pedig 2004 végéig elnapolták a tizenötök.
