Úgy tűnik, hogy a rekordmagas benzinár a Gazdasági Versenyhivatalt (GVH) sem hagyja nyugodni: a versenyhatóság a közelmúltban (Napi, 2010. május 13.) indított vizsgálata arra próbál fényt deríteni, hogy az üzemanyagárak utóbbi időben bekövetkezett szignifikáns változásaihoz mennyiben járult hozzá a Mol esetleges piaci erőfölényén alapuló, a nagykereskedelmi üzemanyagpiacokon alkalmazott túlzó árazása. Az effajta visszaélés megállapítása igen nehéz feladat elé állítja a hivatalt, a hasonló jogsértések megállapítására a nemzetközi gyakorlatban is kevés példa akad.
Az USA versenyjoga például nem is szankcionálja a túlzó árazást mint kizsákmányoló visszaélést, mivel az amerikai felfogás szerint a szabályozatlan piacokon - amennyiben a piacra jutást nem gátolják mesterséges akadályok - maga a piac képes orvosolni az esetleges versenytorzulásokat. A magas árak ugyanis a potenciális versenytársakat - az extraprofit reményében - éppen arra ösztönzik, hogy alacsony költségű (vagy egyéb módon hatékonyabb) megoldások révén belépjenek az adott piacra, mindez végső soron a verseny serkentéséhez vezet.
Az európai versenyjogi gyakorlat az amerikaival szemben kevésbé bízik a piaci erők önszabályozó erejében, ezért bizonyos körülmények között túlzó árazásos ügyekben is indokoltnak tartja a versenyfelügyeleti beavatkozást. Az európai praxisból leginkább a United Brands-ügy emelhető ki, melyben az Európai Bíróság körvonalazta a közérdekből történő hatósági beavatkozás szempontjait és feltételrendszerét. E szerint a túlzó árazás bizonyításához a termék előállítási és eladási árának összehasonlítására van szükség. A számos faktorból összetevődő előállítási költség és az eladási ár közötti különbség adja meg a vállalkozás által elért profit összegét. A joggyakorlat szerint az ár akkor minősül túlzottan magasnak, ha meghaladja a gazdaságilag indokolt költségek és a befektetés adott szakmát jellemző kockázatával arányban álló hozama alapján adódó "tisztességes" nyereség összegét.
Ez a teszt azonban több ponton is támadható: nem tisztázott többek között, hogy szűken vagy tágan kell-e meghatározni az előállítási költségek körét - amely amúgy is nagymértékben függhet a vállalkozás vagy vállalkozáscsoport költségelosztási struktúrájától. Az is kérdés, hogy milyen mértékű nyereség tekinthető tisztességesnek. Ugyanakkor ha a költséganalízis alapján megállapítható a visszaélés, úgy továbbra is nyitott kérdés, hogy az eladási ár önmagában vagy más vállalkozások hasonló termékeihez viszonyítva bizonyul-e aránytalanul magasnak. Egy termék eladási árát a versenyjogi gyakorlat akkor tekinti önmagában túlzottan magasnak, ha az felette van azon eladási árnak, amely egy versengő piacon kialakul(hat)na. Nyilvánvalóan ez is igen nehezen eldönthető kérdés, hiszen erőfölényes vállalkozás által uralt piac lévén nincs viszonyítási alap.
A költséganalízises tesztnek a több üzletágat magában foglaló Mol Nyrt. esetében történő alkalmazási nehézségeire a korábbi versenyfelügyeleti eljárásokban már fény derült. A GVH akkor kiemelte, hogy a költségalapú árelemzéssel kapcsolatos problémák a kőolaj-feldolgozásnál hatványozottan jelentkeznek, mivel ott a termelés végtermékeként egyidejűleg több (úgynevezett iker) termék jelenik meg. Emiatt a vizsgált termékekhez - a mostani esetben a motorbenzinhez és a gázolajhoz - kapcsolódó költségek, valamint a "tisztességes" nyereség alapját képező befektetések összege csak viszonylag nagy hibahatárral számszerűsíthető. A versenyhatóság a korábbi eljárásban ezért az érintett piacon jelen lévő lényegesen kisebb súlyú szereplők - mint alternatív beszerzési források - árait használta a versenyár meghatározásának mércéjéül, s ehhez viszonyítva értékelte a Mol eladási árait.
A most indult versenyfelügyeleti eljárásban a GVH minden bizonnyal azt fogja vizsgálni, hogy a társaság árképzése mennyiben veszi figyelembe az üzemanyag-importőrök mint versenytársak által alkalmazott nagykereskedelmi eladási árakat és hogy a teoretikus versenyárhoz a Mol árai hogyan viszonyulnak. Az eljárás végén derülhet ki, hogy milyen mértékű esetleges eltérést tart elfogadhatónak a hivatal. Gyengíti a marasztaló döntés esélyeit, hogy a jelenlegi, kiugróan magas magyarországi üzemanyagár indoka lehet egyrészt a benzinre kivetett jövedéki adó tavalyi kétszeri emelése, másrészt a kőolaj beszerzési árát befolyásoló dollárár fokozatos erősödése is.
