A Nemzetközi Energiaügynökség (International Energy Agency, IEA) előrejelzése szerint 2030-ig 50 százalékkal nő a világ energiafelhasználása. Különösen jelentős növekedésre számítanak a földgáz iránti keresletben, mely a kőolajnál is nagyobb mértékű lesz az elkövetkező évtizedekben. A növekedés motorja a fejlődő országokban mutatkozó kereslet: Kína és India iparosodása miatt ezekben az országokban megduplázódhat, sőt akár megháromszorozódhat a földgázfelhasználás.
Ehhez képest szerény, "mindössze" 45 százalékos az európai igénybővülés az IEA becslése szerint, ám itt a helyi kitermelés csökkenése, azaz a holland, norvég és angol készletek megcsappanása okoz majd gondokat. A jelentős földgázfelhasználás miatt így 2020-ra az EU államainak éves szinten mintegy 200 milliárd köbméter új importforrásra lesz szükségük. A gázkereskedők az import növelésére készülnek, hatalmas infrastruktúra-fejlesztési projektekbe kezdtek. Oroszország és Németország között épül az 55 milliárd köbméter kapacitású Északi Áramlat vezeték, és nemrég született megállapodás a 30 milliárd köbméter éves áteresztőképességű Déli Áramlat vezetékről. Épül az Angliát Hollandiával összekötő vezeték és megháromszorozódik az Interconnector vezeték kapacitása is. A jövőben az LNG (cseppfolyósított földgázt fogadó)-terminálok építése is fellendül: Spanyolország és Olaszország után Németországban és Horvátországban is épül majd ilyen földgázt szállító hajókat fogadni képes kikötő.
A legnagyobb európai gázimportőr, az E.On Ruhrgas becslései szerint 2020-ra az EU importfüggősége 70 százalékos lesz és az igények mintegy 20 százalékára jelenleg nincs fedezet. Szakértők szerint a hiányzó gáz jelentős része LNG-ből származik majd, de a magas földgázárak gazdaságossá tehetik az úgynevezett nem konvencionális gázmezők kitermelését is, ahonnan csak jóval drágábban lehet gázt felszínre hozni. Ezzel együtt az árak csökkentésében az energiaforrásokkal rendelkező országok nem érdekeltek, hiszen a jelenlegi piac felértékeli természeti erőforrásaik értékét, illetve növeli világpolitikai súlyukat. Bár ez Európában leginkább Oroszországra igaz, a felértékelődés a kisebb energiahatalmak esetében (Venezuela, Líbia, Algéria) is megfigyelhető.
Az orosz oldalon kettős stratégia érvényesül: ármaximalizálás és a folyamatos felvevőpiac biztosítása. Ezek optimalizálása egyszerű filozófia mentén történik: én tudjak bárkinek eladni, de a vevőim lehetőleg ne tudjanak mástól venni. Tehát a verseny a termékért a keresleti, és ne a kínálati oldalon jelentkezzen. Az orosz stratégia megvalósítása alapvetően egy kulcstényezőn, az ellátó infrastruktúra ellenőrzésén múlik. Mivel a földgáz körülményesebben szállítható, mint a kőolaj, ezért a lokális piacok likviditását a gázvezetékrendszer határozza meg. Az a forrás látja el az adott területet, amely fizikailag képes oda eljutni. Az ár maximalizálása érdekében Oroszország egyrészt megpróbálja korlátozni a földgázforrások versenyét saját piacain, másrészt igyekszik bővíteni saját értékesítési lehetőségeit. A források versenyének korlátozása érdekében Oroszország elsősorban az infrastruktúrát próbálja ellenőrzése alatt tartani. Jó példa erre az exszovjet tagköztársaságok földgáztermelésének nyomott áron történő felvásárlása, amire kizárólag az biztosít lehetőséget, hogy ezen országok nem rendelkeznek alternatív szállítási útvonalakkal, csak Oroszországon keresztül tudják eljuttatni termelésüket a fejlett piacokra. Hasonló okok állnak a Nabucco vezeték elleni küzdelem és az orosz-ukrán gázvita mögött is.
Ezzel szemben Oroszország nagyon aktív saját exportlehetőségeinek bővítésében, szintén az infrastruktúra-fejlesztéseket használva ehhez. Ez vonatkozik mind az Indiát és Kínát célzó gázvezeték-építési tervekre, mind pedig a cseppfolyósított földgáz exportját lehetővé tévő LNG-terminálok építésére, amelyekre Oroszországnak jelenleg egyáltalán nem lenne szüksége, hiszen a termelését bőven meghaladó csővezeték-kapacitással rendelkezik. Viszont az export-infrastruktúra fejlesztése és diverzifikációja lehetővé teszi, hogy az orosz gáz olyan piacokon is megjelenjen (Egyesült Államok, Nyugat-Európa), ahol eddig nem volt értékesítési lehetősége.
Az EU a földgázszükségleteinek jelenleg csak mintegy 25 százalékát szerzi be Oroszországtól, ezért elméletileg nincs kiszolgáltatott helyzetben. Viszont a kép várhatóan drasztikusan megváltozik, mivel a belső kitermelés csökkenése, valamint a növekvő fogyasztás miatt az import dinamikus emelkedésére számíthatunk. Ugyanakkor a pesszimista elképzelések szerint sem haladja majd meg az orosz földgáz részaránya a 35 százalékot, az EU ugyanis több különböző forrásból kívánja beszerezni a hiányzó mennyiséget, ügyelve a diverzifikált struktúra megtartására, esetleg még magasabb ár mellett is.
Az EU-szintű lépéseket foglalja össze az unió tavaly januárban megjelentetett energiapolitikai tervezete, amely a kínálati oldal bővítése érdekében támogatja az alternatív infrastrukturális beruházásokat (mint például a Nabucco vezeték) és az energiapartnerségek kialakítását olyan országokkal, amelyek Oroszország ellensúlyaként szolgálhatnak. Ezenfelül az EU-n belüli energiatermelés részarányának megőrzése - ezáltal az ellátásbiztonság növelése - érdekében a megújuló energiaforrások részarányának 20 százalékos szintre való emelése is része a tervnek. A keresleti oldalon pedig a klasszikus válasz - az energiahatékonyság növelésén keresztül - az energiafogyasztás csökkentése lehet.
Economx