A Budapesti Távhőszolgáltató (Főtáv) Zrt. az új menedzsment által indított átfogó hatékonyságjavító programjának köszönhetően eddig - éves szinten - mintegy 1,5 milliárd forintot takarított meg. Az átalakulás második szakaszában a megtakarítás összege várhatóan további 1,5 milliárd forinttal növekszik majd. A költségtakarékosság eredményét a cég az ÖKOPlusz programban részt vevő fogyasztók támogatására fordítja - jelezte Kovács Lajos vezérigazgató, amikor bemutatta a cég átszervezésének eredményeit.
Az átszervezési folyamat során az új vezetők munkáját külső szakértők, köztük a szervezetátalakítás terén jelentős hazai és nemzetközi tapasztalattal rendelkező cégek segítik. A vállalatátalakítás, a hatékonyságnövelés és az elért megtakarítások pozitív hatásait már azok a fogyasztók élvezhetik, akik a most induló ÖKOPlusz programhoz való csatlakozás révén 10 százalékos alapdíjkedvezményben részesülnek. A hatékonyságjavító intézkedések közé tartozik többek között a kintlévőségek hatékonyabb kezelése, a beruházások külső alvállalkozók helyett saját erőforrással való kivitelezése, a szabad kapacitások és a beszerzési folyamatok optimalizálása, a szerződések felülvizsgálata és újratárgyalása, valamint az erőművi kapacitás lekötésének csökkentése. A vezérigazgató a következő időszak feladatai közül példaként említette az alternatív fizetési módok feltérképezését és azok bevezetését, a jelenlegi üzemegységek összevonását, valamint a távfelügyelet kiépítését. Ez utóbbi az üzemzavarok automatizált jelzését végzi a központnak.
A megtakarítások szükségességét mi sem bizonyítja jobban - jelezte a vezérigazgató -, mint az elmúlt másfél hónapban az ÖKOPlusz programhoz csatlakozni kívánó háztartások jelentős száma. A mintegy 80 ezer lakás tulajdonosa január 1-jéig visszamenőleg részesül a 10 százalékos alapdíjkedvezményben, amelynek fedezetét a hatékonyságjavítás révén elért 1,5 milliárd forintos megtakarítás adja.
