A Mol Nyrt. tulajdonában lévő Földgázszállító Zrt. bővíti az Ukrajna felől érkező gázvezetéket annak érdekében, hogy kielégítse a várhatóan növekvő hazai földgázigényt - mondta Ferencz I. Szabolcs, a Mol-csoport kommunikációs igazgatója újságíróknak.
Az MTI-Eco beszámolója szerint a 100 kilométeres, az ukrán határtól Hajdúszoboszlóig érő csővezeték mintegy 48 milliárd forintba kerül, 2010-ig kell elkészülnie, és az addigra szintén megépülő stratégiai gáztároló céljait szolgálja. Az Ukrajna felől érkező gázvezeték jelenlegi kapacitása napi 42 millió köbméter, amit 52 millió köbméterre terveznek növelni a már meglévő vezeték mellé épülő újabb vezetékkel.
Magyarország napi csúcsfogyasztása ma 95 millió köbméter, ami az előrejelzések szerint 120 millió köbméterre nőhet néhány éven belül. A Földgázszállító Zrt.-nek, mint a magyar gázszállító rendszer kapacitásaiért felelős vállalatnak, törvényi kötelessége ennek megfelelően fejleszteni - fejtette ki a kommunikációs igazgató.
Hozzátette, a hogy a szóban forgó gázvezeték kapacitásának 10 millió köbméterrel való növelése a stratégiai gáztárolóval együtt már ki fogja elégíteni a várható nagyobb fogyasztást.
A kommunikációs igazgató hangsúlyozta: a hazai igények kielégítésére épülő gázvezeték nem alternatívája a nemzetközi összefogással tervezett tranzit gázvezetékeknek. A Nabucco és a Kék Áramlat vezetékrendszerek építéséről a Mol továbbra is tárgyalásokat folytat, üzleti érdeke e tervek megvalósulása.
Szintén a gázpiacot érintő friss hazai hír, hogy a Falcon Oil&Gas Ltd. magyarországi leányvállalata, a TXM Olaj és Gázkutató Kft. megkapta a hosszú távra szóló kitermelési engedélyt. A társaság a makói földgázkincs kitermelésére vonatkozó kérelmét 2006 októberében nyújtotta be - idézte a vállalat közleményét az MTI-Eco.
Szabó György a TXM Kft. ügyvezetője korábban az MTI-nek elmondta, hogy a nem hagyományos (BCGA) földtani szerkezetben található gázvagyon mennyisége meghaladja az 1500 milliárd köbmétert. Ezt független szakértők döntően a Szolnok geológiai megjelölésű formáció becsült gázvagyonára alapozzák, ebben található - az egyik legelismertebb független készletelemző, a Scotia által számított - készlet csaknem 80 százaléka.
A bejelentés szerint a Falcon öt kutat már fúrt, megkezdte a hatodik fúrását és felépített egy nagy teljesítményű csővezetéket. A remények szerint a makói árok elvileg legalább 100 évre biztosíthatja Magyarország földgáz-szükségletét - feltéve persze, hogy idehaza értékesítik az energiahordozót.
