BUX 131468.70 -0,44 %
OTP 40840 -0,58 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Olajóceán a füstölgő puskacsövek alatt

Ha ki tudja aknázni óriási olajkészleteit, Irak elveheti Szaúd-Arábiától a világ legnagyobb olajtermelője címet.

2007. április 19. csütörtök, 11:29

Irak olajkészletei majdnem kétszer akkorák, mint amekkorát korábban feltételeztek – állítja az IHS energiaipari elemző cég. A szervezet Szaddám Huszein bukása előtt és közvetlenül utána is felmérte az ország tartalékait, és akkor azt találta, hogy 116 milliárd hordónyi olajtenger fölött terül el a közel-keleti állam.

A mostani vizsgálat – amely 2003 óta a legátfogóbb felmérés az olajtartalékokról – azt mutatja, hogy ezen felül további 100 milliárd hordó olaj van a sivatag alatt. Ha ezeket ki tudná termelni az ország, a világ legnagyobb olajtermelőjévé válhatna, megelőzve a jelenlegi éllovas Szaúd-Arábiát.

Csakhogy ez nem lesz könnyű. Irak jelenlegi kitermelése napi 2 millió hordó olaj, ami kevesebb, mint a 2003-as amerikai invázió előtti 3 millió és csak fele az 1979-es mennyiségnek. Szakértők szerint 2012-ig el lehetne érni a 79-es szintet, amit később napi 6 millió hordóra lehetne feltornászni, ha a kedélyek megnyugodnának az országban és működne az olajkészletek felosztásáról a három nagy népcsoport, a siíták, a szunniták és a kurdok között kötött megállapodás.

Komócsin Sándor
Komócsin Sándor

Ez is érdekelhet