A cseppfolyósított gáz (lng) az elmúlt több mint 30 évben mindig is jó üzletnek számított, az utóbbi években pedig már óriási üzletről beszélhetünk. 1996-ban, amikor a katari alapítású Ras Laffan Liquefied Gas Company elkezdte építeni saját lng-terminálját, még senki sem gondolta, hogy ekkora profitrátával működhet egy ilyen létesítmény, pedig a terminál 9 dollár hordónkénti olajártól nyereségesen üzemeltethető. A cégnek annyira jól megy, hogy tavaly 2 milliárd dolláros adózás előtti eredményt ért el, közben a projekt teljes költsége 3,2 milliárd dollárt tett ki. Ez más országok érdeklődését is felkeltette, a kérdés az, hogy Oroszország mikor lesz képes cseppfolyós gázt szállítani főként Ázsiába és az Egyesült Államokba. A cseppfolyósított gáz iránt egyre nagyobb a kereslet, hiszen mind Európában, mind Ázsiában a gazdasági növekedést meghaladó mértékben nő a földgáz iránti igény. Azok az ázsiai országok, amelyek már az 1973-as olajembargó után elkezdték az lng-kereskedelmet, a következő néhány évben tovább növelik behozatalukat, többek között azért, hogy a kiotói egyezményben vállalt szén-dioxid-kibocsátásnak megfelelhessenek. Kína és India pedig csak most köti meg azokat a szerződéseket, amelyekkel fedezni tudja a gazdasági növekedéshez szükséges energiaigényt.
Az lng-piac másik fontos szereplője az Európai Unió: itt a környezetvédelmi megfontolások mellett az ellátás biztonsága kényszeríti a tagországokat az alternatíva kihasználására – áll a Standard & Poor’s Security of Energy Supply című tanulmányában.
Az orosz–ukrán gázvita felhívta Európa figyelmét arra, hogy mennyire függ az orosz gázimporttól, és rámutatott arra is, hogy milyen fontosak a megbízható beszerzési források és a biztonságos szállítások. Tavaly az Európai Unió, Svájc és Törökország teljes gázfogyasztása elérte a 523,3 milliárd köbmétert – ebből az import 48 százalékot tett ki –, 2004-ben ez az arány még 44 százalékos volt. Az európai fogyasztás 28,3 százaléka Oroszországból, a Gazpromtól származik, 15 százaléka Norvégiából, 14 százaléka pedig Észak-Afrikából, Nigériából és a Közel-Keletről. Az unió becslése szerint a következő 20 évben a kitermelés felére csökken, a fogyasztás kétharmada importból származik majd, ami eléri az évi 500 milliárd köbmétert.
Európának az ellátás folyamatos biztosítására három lehetősége van: az lng részarányának növelése, új vezetékek építése és a tárolókapacitások bővítése. Az lng-nek megvan az a hatalmas előnye más beruházásokkal szemben, hogy mind a beszerzés mennyisége, mind a helye rugalmas. Közben a költségek is egyre versenyképesebbek más szállítási alternatívákkal szemben: mind a cseppfolyósítás, mind a szállítás költségei folyamatosan csökkennek, közben a fogyasztói árak egyenletesen emelkednek. Másik előny, hogy a cseppfolyósított gáz esetében nincs olyan politikai kockázat, ami a csővezeték miatt országok közötti konfliktusokhoz vezetne. Az lng esetében mégis a még mindig viszonylag magas ár és a szűkös beszerzési források jelentik a bizonytalansági tényezőt. Európának az Egyesült Államok a legnagyobb versenytársa, és az is marad, ha a gázárak tartósan magasabbak lesznek a USA-ban. Európa jelenleg 48 milliárd köbméter cseppfolyós gázt importál, ami a teljes fogyasztás 9 százaléka. Az előrejelzések szerint ez az arány gyorsan növekszik, és 2010-re elérheti a 15 százalékot.
Jelenleg Európában 12 terminál üzemel, évenként 61 millió tonna áteresztő- és 3,2 milliárd köbméter tárolókapacitással. Ezenkívül 14 terminál épül, ami egyértelműen azt jelzi, hogy az lng nem csupán egy marginális „üzemanyag”. A hagyományosnak mondható piacokon (Spanyolország, Franciaország) kívül Olaszország és az Egyesült Királyság is komoly összegeket fektet gázellátása diverzifikálásába. Észak-Európában – amely földrajzilag távol fekszik a jelenleg működő termináloktól – szintén megindultak a fejlesztések: Németországban az E.On épít egy 10 milliárd köbméteres terminált, és hasonlót terveznek Hollandiában és Lengyelországban is. Felmérések szerint 2015-re a kapacitások elérhetik az évenkénti 103 millió tonnát.
A cseppfolyós gáz feldolgozásába és szállításába történő beruházások ellenére továbbra is a csővezeték marad a szállítás legfontosabb módja. Oroszország dominanciája az importban megkérdőjelezhetetlen marad, de az állomásokkal új beszerzési források nyílnak meg. Tradicionálisan az lng Algériából és a Közel-Keletről érkezik Európába, de potenciális beszerzési forrás lehet Nigéria, Trinidad és Tobago, Egyiptom, kisebb mértékben Líbia is, hosszabb távon pedig Irán, Angola és Venezuela. A S&P elemzői szerint Európa számára Katar és Nigéria lehet a biztonságos szállító.
Vajnai Lajos