Az iráni és az észak-koreai politikai feszültség erősödése nyomán már az év vége előtt átlépheti a 80 dollárt a nyersolaj barrelenkénti ára – vélekedik egy londoni elemző. Ez az úriember az optimista szakértők táborába tartozhat annak tükrében, hogy egyik kollégája, az Investec elemzője, Bruce Evers az AFP hírügynökségnek azt mondta, szerinte 2006 végére a 100 dollárt is meghaladhatja az olajár. Ehhez pusztán „arra van szükség”, hogy Irán megtagadja az együttműködést atomprogramja ellenőrzése ügyében az Egyesült Államokkal, valamint hogy egy nagyobb hurrikán megbénítsa a Mexikói-öböl olajiparát. Ehhez jön még, hogy az USA-ban a nyári szabadságolási szezonban éri el éves csúcsát a benzinfogyasztás.
Hosszabb távra még borúlátóbb jóslatot fogalmazott meg Jim Rogers amerikai milliárdos. Soros György korábbi üzleti partnere a Reutersnek nyilatkozva azt mondta, a következő 15 évben – amely szakértők szerint még az fosszilis energiahordozók uralmának jegyében telik el – folyamatos bikapiac jellemzi majd a fekete arany kereskedelmét. Ez alatt az idő alatt, mielőtt kifulladna az emelkedő trend, jóval 100 dollár fölé emelkedik a nyersolaj ára. E tendencia alapja a készletek kimerülése – igaz, Rogersnek fogalma sincs arról, mekkora olajkincs rejlik még a föld alatt. „Ha valaki tud valahol valamilyen olajkészletről, az legjobban teszi, ha sürgősen kitermeli” – ad tanácsot az egyébként nem mellesleg sikeres árupiaci befektető milliárdos. Egy dolog van, ami megtörheti az emelkedő trendet: egy kiadós madárinfluenza-járvány. Az ugyanis visszavetné a világgazdaságot, következésképpen az olajkeresletet is, aminek nyomán akár 40 dollárra zuhanhatnak vissza – átmenetileg – a tőzsdei olajjegyzések.
Egyszerű arányszámítással közelítve – a jelenlegi 300 forintos hazai benzinár mögött 70 dolláros nyersolajárat, az aktuális forint/dollár árfolyamot, továbbá változatlan jövedéki adót és áfát feltételezve – a 100 dollárra emelkedő nemzetközi jegyzés nyomán akár 420 forintra nőhet a magyar kutaknál a 95-ös normálbenzin ára. Mindez különösen szörnyűnek látszik annak tükrében, hogy négy és fél évvel ezelőtt még 20 dollár/barrel volt a nyersolaj világpiaci ára és még 2005 elején is hozzá lehetett jutni a fekete aranyhoz hordónként 40 dollárért. Az elmúlt napokban Londonban a Brent jegyzése 74,22 dollárral megközelítette 74,92-es ottani, májusban elért csúcsát, a New York-i árutőzsdén pedig 75,40-nel rekordot döntött. Ma 75 dollár alatt tanyázik a fekete arany jegyzése, mivel váratlanul jött hírek szerint az USA-ban magasabbak a benzinkészletek a korábban feltételezettnél.
