Az évi 1 500 köbméter alatt fogyasztóknak 25 százalékkal, az 1 500 és 3 000 köbméter közötti fogyasztói rétegnek 30 százalékkal, az efölötti csoportban pedig 37 százalékkal emelkedik a földgáz fogyasztói ára - jelnetette Kóka János be a kormánydöntést követő délelőtti szerdai sajtótájékoztatón Budapesten az MTI tudósításában. Az emelés mértékben már szerepel a földgáz szeptember elsejétől érvényes általános forgalmi adója is.
Mint azt lapunk megírta, ez a legkisebb fogyasztási kategóriánál havonta 700-1500 forint árnövekedést jelentene, a középsőnél 2500-4000 forintot, míg azon túli fogyasztásnál havi 5000 forint feletti összeggel nőhet a számla. A kompenzációból a nagycsaládosok és a fogyatékkal élők részesedhetnének, akár 5000 köbméteres fogyasztásig is, így ők a középső fogyasztási kategóriában 10-12 százalékos többletkiadással számolhatnak, szemben az átlagos 30 százalékkal. A nyugdíjasok a távfűtés számlájához kapnának kompenzációt.
Az ipari fogyasztóknak 12,6 százalékkal, az intézményi fogyasztóknak pedig - az áfakulcs öt százalékpontos emelkedése mellett - 17,6 százalékkal növekszik a földgáz fogyasztói ára 2006 augusztus elsején - mondta Kóka János.
Gál J. Zoltán, a miniszterelnöki hivatal politikai államtitkára a sajtótájékoztatón közölte: folyik az ártámogatás átalakítása, Az új rendszer ami 2007. február 1-től lesz hatályos - írta az MTI.
Kóka János elmondta: a tömbösített támogatás helyett szociális alapú támogatást dolgoznak ki, mert az igazságosabb a jelenleginél, és a költségvetés is jobban tudja kezelni.
A miniszter említést tett arról, hogy az idén eddig 105 milliárd forintot fordítottak a gázár támogatására, és az intézkedések nélkül ez az összeg az év végéig 160 milliárd forintra, jövőre pedig 220 milliárd forintra emelkedne. Az elmúlt évben 45 milliárd forint előirányzattal szemben 76 milliárd forint volt a tényleges támogatási összeg.
Kóka János összehasonlítva a hazai és a környező országok földgázárait kiemelte: Ausztriához, Szlovákiához és Romániához képest még az áremelés után is Magyarországon a legalacsonyabb a földgáz fogyasztói ára. Kérdésre válaszolva hozzátette: a magyar fogyasztók az áremelést követően is a világpiaci ár valamivel több mint 60 százalékát fizetik meg.
A gázár szociális kompenzációs rendszerének kidolgozásával egy időben előkészítik azt a programot is, amely a háztartási energia hatékonyabb felhasználását támogatja európai uniós forrásokból. Az MTI kérdésére a miniszter elmondta, hogy még az idén 20 milliárd forintos hitelkeretet kívánnak megnyitni a panelprogramhoz hasonló, de nem csak panellakások fűtésének korszerűsítéséhez.
