A hétfői 1,27 dolláros csökkenést az ár kedden 69 centtel toldotta meg, egy hordó így 69,27 dollárba kerül. A londoni Brent olaj ára 72 centtel, 68,21 dollárra csökkent.
A megnyugvás egyik oka, hogy az amerikai hurrikánszezon első nevesített szereplője, Alberto "csak" Floridát fenyegeti, az előrejelzések szerint Mexikói-öböl térségének olajberuházásait el fogja kerülni. Az USA nyersolajkészletei a múlt héten tovább nőttek, és a Reuters elemzői szerintbővülnek az üzemenyagkészletek is.
Az iráni atomprogram miatti aggodalom mindazonáltal nem csökken. Teherán a múlt héten engedékenyebb hangot ütött meg, de aztán újra megerősítette: nem hagy fel az urándúsítással. Kevésbé vérmesek már az al-Zarkavi kiiktatása után az iraki olajkitermelés fellendülésébe vetett remények is, miután az északi olajvárosban, Kirkukban egy keddi robbantásszorozat legalább 24 emberéletet követelt.
A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) ugyanakkor igyekszik csitítani az aggódó hangokat: a párizsi központú szervezet jelentése szerint a magas olajár nem jelent komolyabb veszélyt a globális gazdaság növekedésére. A kereslet ugyanakkor tovább nő: az IEA szerint Kína, a világ második legnagyobb olajfogyasztója tovább erősít: az első negyedévi 5,9 százalék után a második negyedévben 8,6 százalékkal több olajat fogyaszt majd, mint egy évvel korábban.
A legmeghökkentőbb előrejelzést mindazonáltal Lord Browne, a BP vezérigazgatója tette tette: a világ második legnagyobb olajcégét irányító üzeletember szerint az olajár öt éven belül 40 dollárra, tíz év múlva pedig 25 dollárra csökken.
