Korábban szakértők arra számítottak, hogy 500 ezer hordóval növelik majd a napi kitermelést, de az OPEC elnöke, Ahmad al-Fahd al-Sabah sejk elmondta, hogy a tagországok inkább arra hajlanak, hogy nem változtatnak a kitermelési mennyiségen. A kitermelés növelése ellen felhozott érvek között volt az is, hogy a világ finomítói kapacitásai úgysem tudnának mit kezdeni a pluszmennyiséggel. Jelenleg 63 dollár körül van egy hordó olaj ára, ami jelentősen alacsonyabb a Katrina-hurrikán utáni időszak 70 dolláros szintjénél.
