Ez év eleje óta szinte töretlenül emelkedik a kőolaj ára. A drágulást előbb az elhúzódó hideg téli időjárás számlájára írták, majd az OPEC jelzései és lépései, illetve a befektetési alapok vásárlásai nyomán kúszott mind feljebb a jegyzés.
Az Egyesült Államokban irányadó könnyűolaj hordója 42, a Brent 40 dollár fölött kezdte a 2005-ös esztendőt. Az év elején főként a kemény észak-amerikai tél volt az áremelkedés motorja. Január végén az OPEC országai nem változtattak a kitermelési kvótákon, mondván, hogy az 50 dollár körüli olajár nem fojtja el a világgazdasági növekedést. A kartell miniszterei hangsúlyozták, hogy a világ nagy gazdaságai ellenőrzésük alatt tartják az inflációt, a kamatok alacsonyak, s ez elég a bővüléshez. Az OPEC emellett hivatalosan is föladta a már több mint egy éve be nem tartott, magának szabott hordónkénti 22–28 dolláros árnormát, helyette a 35–50 dolláros sávot jelölte ki, 40 dolláros optimális szinttel. Az OPEC döntése, illetve az iraki választások olajexport szempontjából nyugodt menete lejtőre küldte az árat, de az is az enyhülés irányába hatott, hogy a kőolajkartell jelezte: csak márciusban tárgyalnak a tagok egy esetleges kitermeléscsökkentésről. Február közepére azonban ismét hegymenetbe váltott a jegyzés, amihez az első lökést a Nemzetközi Energia Ügynökség jelentése adta meg: e szerint ugyanis decemberben csökkentek a fejlett ipari országok kőolajkészletei. Az OPEC eközben mind elszántabbnak mutatkozott a kitermeléscsökkentést illetően, s az ezzel kapcsolatos aggodalmakat az amerikai stratégiai tartalékok növekedésének híre csak átmenetileg tudta feledtetni. Az OPEC berkeiből ugyanakkor ellentétes nyilatkozatok is napvilágot láttak: egy iráni tisztviselő szerint a gazdasági növekedési várakozások, az OPEC-en kívüli olajexport alakulása és a készletszintek változása egyre inkább a kvótacsökkentést teszik indokolttá, miközben a kartell főtitkára közölte: az olajtermelő országok kielégítik az igényeket, s a túlkínálat ellenére sem várható termelés-visszafogás. Vége az olcsó olaj korszakának – nyilatkozta a legjelentősebb nem iszlám OPEC-tag, Venezuela elnöke. Hugo Chávez hangsúlyozta: soha többé nem tér már vissza a 10 dollár körüli szintre az olajár, a kartell is inkább azon dolgozik, hogy a 40-50 dolláros sávban tartsa a jegyzést. Szakértők megjegyezték: a második negyedévben sem kell számítani a magas olajkurzust előidéző kereslet mérséklődésére, a gazdasági növekedés várható mértéke mellett a világgazdaság megbirkózik az akár a jelenlegi szintet is meghaladó árakkal. A szokásosnál hidegebb márciusi egyesült államokbeli időjárás és a befektetési alapok kőolajpiaci visszatérése szintén a keresleti oldalt erősítette, s ez persze az áralakuláson is meglátszott. Érdekes tényező a dollár jegyzésének változása is. Az amerikai fizetőeszköz gyengesége egyfelől azt okozta, hogy mind több befektető irányította tőkéjét az energiapiacra, a további drágulás reményében. A gyenge dollár ugyanakkor az USA-n kívüli felhasználó országokban jelentősen tompította az olajár-emelkedés hatásait, vagyis a keresleti oldal ezen részét kevésbé sújtotta a drágulás. Az amerikai olajtartalékok rekordszintje, illetve a kínai import visszaesése március közepe előtt némi enyhülést hozott, ám az OPEC március 16-i döntését csalódottan fogadták az olajpiac szereplői. A napi 500 ezer hordós növelést, illetve a továbbra is fennmaradó magas árak esetére kilátásba helyezett, hasonló mértékű további bővítést a piac már korábban beárazta, ráadásul olyan elemzői vélemények is napvilágot láttak, hogy az OPEC-tagországok rendelkezésére álló kapacitásból aligha futja a termelés komolyabb bővítésére. Hab volt a tortán az egyesült államokbeli fűtőolajkészletek várakozásokat meghaladó mértékű csökkenése, így az amerikai könnyűolaj hordója 57,50 dollár körül, a Brent 56 dollár fölött tetőzött. Oláh Flórián, a Hamilton Tőzsdeügynökség nemzetközi piaci elemzője úgy véli, hogy az árrekordot egy technikai kitörés okozta, azaz nem a fundamentális tényezők, hanem spekulációs tranzakciók hajtották fel az olaj árát. A spekulánsok mellett a trendkövető alapok is nagyban segítették a drágulást: ezek a konstrukciók ugyanis nem a fundamentális tényezők alapján vásárolnak, hanem a számítógép által figyelt trendek szerint kötnek üzleteket, vagyis az egyre emelkedő olajár nyomán számos ilyen alap egyre többet vásárolt az olajból. Mindezzel párhuzamosan árcsökkenést valószínűsítő elemzői vélemények jelentek meg, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója viszont úgy vélekedett, hogy a fokozott kereslet és a viszonylag szűk kínálat miatt a következő két évben magas szinten marad az olaj ára. Március végén az amerikai készletadatok hoztak enyhülést: az USA kőolajtartalékai 2002 óta nem látott szintet értek el, a benzinkészletek csökkenése mellett. Időközben a zöldhasú is összeszedte magát, ami az olajjegyzés süllyedése irányába hatott, egyes alapok ugyanis az árupiaci termékek helyett az amerikai devizába kezdték el átirányítani tőkéjük egy részét. Április első napján ismét fordult a kocka. Az árak részben a Goldman Sachs által publikált előrejelzés hatására kezdtek emelkedni, a cég szerint ugyanis akár a 105 dolláros szintet is elérheti a jegyzés. A társaság azzal indokolta az 50–105 dolláros ársávról szóló prognózist, hogy a globális termelési kapacitást immáron teljesen kihasználják a piacok, így az árak legfeljebb a kereslet csökkenésével mérséklődhetnének, ám az igények csökkenése nem várható. Az extrém jóslat mellett mindenesetre 50–55 dolláros éves átlagárat prognosztizált a Goldman, amely 10–14 dollárral magasabb az év elején jósolt értéknél.
Ádám Viktor