Az ökológiai lábnyom fogalmát két kanadai ökológus, William E. Rees és Mathis Wackernagel alkotta a kilencvenes évek végén, hogy az emberi tevékenységet ne csak gazdasági hasznával lehessen mérni, hanem számszerűsíthető legyen az is, milyen hatást gyakorol környezetére. Az emberek napi életvitelével, közvetett és közvetlen erőforrás-felhasználásával, valamint a keletkező hulladékok feldolgozásával kalkulálva kiszámítható, hogy a Föld erőforrásaiból összesen mekkora részt használnak fel, tehát mekkora az az aktív földterület (lábnyom), amire a napi tevékenységhez szükség van. Az ökológiai lábnyom mérhető mind mikro-, mind makroszinten, azaz a különféle típusú kalkulátorok lehetőséget adnak arra, hogy kiszámolható legyen, mekkora a lábnyoma egy adott földrésznek, országnak, városnak, vállalatnak, az egyénnek vagy akár az egyes termékeknek.
A 2003-ban alapított, amerikai székhelyű Global Footprint Network (GFN) licence egységes és megbízható számítási módszert nyújt a mutatóhoz (ez egyben az Európai Unió környezeti indexének alapja is), illetve folyamatosan dolgozik annak pontosításán. A nemzetközi szervezet 2005-ben indított "Ten-in-Ten" kampányával az ökológiai lábnyom mutatójának és számítási módszerének átvételét kezdeményezte több államban, hogy az a GDP-hez hasonlóan egységesen elfogadott mérceként működhessen. A szervezet az egyéni, város-, illetve országszintű lábnyom számítása mellett a vállalati lábnyom kalkulálásához is összeállított egy módszert. Ez abból indul ki, hogy a vállalati tevékenység természeti tőkére vonatkozó hatása nem mérhető pusztán a piaci árakkal vagy a rendszeres pénzügyi értékelésekkel, épp ellenkezőleg: ezek koncentrálhatják a céges gondolkodást és veszélyeztethetik a vállalatok azon képességét, hogy a világ szociális, gazdasági és ökológiai rendszerét módszeresen szervezzék és irányítsák. A mutató létrehozásával a szervezetek képesek lehetnek szembenézni és számolni az ökológiai kockázatokkal és lehetőségekkel, illetve versenyképességük növelésére is fordíthatják e tudást. Az eredmények kommunikációja például marketingeszközként működhet, a lábnyom általános elterjedésével pedig a relatív ökológiai teljesítmény válik könnyen mérhetővé.
Egyes vállalatok az előző módszer összetettsége miatt inkább az egyszerű, egykomponensű szénlábnyom számítását választják. Ez az ökológiai lábnyomnak csak egy részét jelenti, ugyanakkor az adott szervezet (vagy egyén) teljes üvegházhatásúgáz-kibocsátása mérhető általa (rendezvényekre vagy konkrét termékekre adaptálva pedig az azok létrehozásához szükséges üvegházhatású gáz mennyisége a kapott eredmény). Egy vállalat esetében a lábnyom a kibocsátások széles köréből épül fel, azaz a direkt hatások (felhasznált földgáz meleg víz biztosításához), az indirekt hatások (alkalmazottak munkába járásához használt üzemanyag) és a vállalat termelési láncában részt vevő egyéb szervezetek vonatkozó kibocsátása szintén részét képezi.
Emellett konkrét irodára vonatkozó lábnyom is számolható. Erre a zöld üzleti modell terjesztését zászlajára tűző The Green Office online kiskereskedő cég kínál megfelelő kalkulátort. Ebben kitér az összes alkalmazott napi közlekedésének mikéntjére, az adott iroda paramétereire (alapterület, kor, kapcsolódó parkolóterület), az energiafogyasztásra, a keletkező hulladékok tömegére és az ebből újrahasznosítottak arányára, a vízfogyasztásra, a papír és az irodai eszközök mennyiségére, az elhasznált tisztítószer és szappan együttes mennyiségére, a takarítócégnek kifizetett összegre és még a szállodában töltött éjszakák számára is.
Az ökológiai lábnyom különböző típusai azonban a fenntarthatóság pontos mérőszámai helyett inkább jelzésértékűnek mondhatók. Valódi erejük is ebben áll: elsődleges céljuk a széles körű figyelem felkeltése az erőforrásokkal való takarékosságra; a fogyasztás számszerűsítésével az erőforrások fel- és elhasználása megérthetőbbé, ezáltal irányíthatóbbá, kezelhetőbbé válhat mind az egyén, mind az ország vezetése, mind az egyes vállalatok számára.
