Jóllehet a magyar lakosság 23 százaléka hallott már a fenntartható fejlődésről, csupán két-három százalékuk ismeri a fogalom jelentését. A megkérdezettek túlnyomó többsége nem tud említeni a fenntarthatóságban jeleskedő céget. A Magyar Telekom által szervezett XI. fenntarthatósági kerekasztal-beszélgetésen felszólaló szervezetek többsége a cselekvés és életformák népszerűsítését, valamint a műhelydiskurzusok folytatását szorgalmazta, mert szerintük megérett a helyzet arra, hogy a magyar társadalom megismerje a fenntartható fejlődés lehetőségeit és eszközeit.
Az eseményen Nárai Erzsébet, az Ipsos Média-, Reklám-, Piac- és Véleménykutató Zrt. kvalitatív kutatási igazgatója beszámolt a Magyar Telekom által megrendelt, a fenntarthatósággal kapcsolatos kutatásaikról. Mint elmondta, a legtöbben egyelőre a környezetvédelemhez társítják a fogalmat, pedig további két fogalomkör (gazdasági és társadalmi programok) is ide tartozik.
A kutatás további főbb megállapításai szerint Magyarországon az aktivitás még gyerekcipőben jár, de érezhető pozitív előremozdulás. A munkahely szerepe a szemléletformálásban kimagasló, a vidéken élők körében erősebb a környezettudatos szemlélet és az egyén szintjén mérsékelt aktivitás figyelhető meg. Az igazgató szerint a kommunikációban edukatív jellegű országos kampányra van szükség ahhoz, hogy a társadalom tisztában legyen a fenntartható fejlődés lehetséges üzeneteivel.
