Az elmúlt hónapban a Mercedes 110 600 személygépkocsit adott el, ezen belül az összesen értékesített 96 800 Mercedes-Benz 5 százalékkal volt kevesebb, mint a megelőző év azonos időszakában. A Smart kiskocsik ugyanakkor népszerűek voltak, ezekből az egy évvel korábbinál 20 százalékkal több, 13 800 kelt el. A január-áprilisi időszakot tekintve más a kép, hiszen a teljes eladások nem egészen 1 százalékkal 401 800 ezerre csökkentek, a Mercedes-Benz márkából az egy évvel korábbi 365 500-zal szemben 33 800 talált vevőre, a Smartokból pedig 38 ezer fogyott el, a bázisidőszaki 39 900 után.
A németországi eladások stagnáltak az első négy hónap során, a brit piacon ugyanakkor 8, Olaszországban pedig 6 százalékkal nőtt a forgalom, Ázsiában pedig 21 százalékkal sikerült több kocsit értékesíteni, mint egy évvel korábban.
