Díjbevételét 72 százalékkal 3,87 milliárd forintra tornázta fel az Union Biztosító Rt. az első negyedévben. A társaság saját adatai szerint így az Ahicót megelőzve, egy hellyel előbbre, a kilencedik pozícióba került a díjbevételi ranglistán. A cég 2,19 százalékos piaci részesedést mondhat a magáénak, míg egy éve ez még csak 1,44, decemberben pedig 1,61 százalékos volt. A húzóágazat a nem életbiztosítás, ezen belül is a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás volt. Az életbiztosítások terén viszont nem tudott terjeszkedni a biztosító, melynek ügyfélállománya egy év alatt több mint százezer szerződéssel nőtt, és március végére meghaladta 230 ezret. (NG 4. old.)
