Neubauer Katalin, a 2800 egységből álló CBA Kft. kereskedelmi igazgatója elmondta: mindössze a békési Élésker Kft. hálózatának 17 boltja és raktárai kerültek a Reálhoz, a 14-20 további Békés megyei CBA közül pedig hét még nem döntötte el, hogy átigazoljon-e. Az Élésker 5 milliárd forintos forgalma csupán egy százalékát teszi ki a CBA idén tervezett félmilliárd forintos árbevételének. Neubauer Katalin úgy látja, a békési boltok kiválása vélhetően válaszlépés arra, hogy a CBA tulajdonosai tavaly decemberben megvették a Reálhoz tartozó, Szeged környéki egykori Hansa Kontakt nagykereskedelmi vállalat ötven százalékát, és a hozzá társult kiskereskedők közül is átcsábítottak hetvenet. Schneider Ágnes, a VOSZ kereskedelmi és szolgáltató tagozatának társelnöke szerint a piac koncentrálódására lehet számítani. Rámutatott: a hazai kiskereskedelemben még sok a független szereplő, ám a jövőben elkerülhetetlen, hogy valamelyik lánchoz csatlakozzanak. (MH 12. old.)
