BUX 131460.20 -0,24 %
OTP 41100 0,96 %
header

BELPOLITIKA

10.
04.
07:47

Három jelölt az MSZP-elnöki tisztségre

Jánosi György és Lamperth Mónika visszalépett, így hárman versenyeznek tovább az MSZP elnöki tisztségéért. A párt tíz nap múlva kezdődő kongresszusa Hiller István, Szekeres Imre és Toller László közül választja majd ki Kovács László utódját. Jánosi György, a választmány elnöke semmilyen tisztségre nem kapott jelölést a szocialisták jelölő bizottságában. Elnökhelyettes lehet Juhász Ferenc, Szekeres Imre, Szili Katalin, Toller László vagy Hiller István. A Népszava úgy tudja, a legesélyesebbnek tartott elnökjelölt, Hiller István Juhászt vagy Tollert látná a legszívesebben helyetteseként. A honvédelmi miniszter bejelentette, hogy amennyiben elnyeri a tisztséget, lemond kormányzati pozíciójáról. A két alelnöki posztra Juhászt, Szekerest, Újhelyi Istvánt, Veres Jánost és Veress Józsefet javasolták. A választmány élére Csiha Judit vagy Simon Gábor eddigi alelnök kerülhet. Az országos elnökségbe 25 főt jelöltek, köztük Szilit, Burány Sándort, Iváncsik Imrét, Gál J. Zoltánt, Mesterházy Attilát, Tóbiás Józsefet, Mandur Lászlót és Kiss Pétert. A párt fővárosi küldöttértekezlete Molnár Gyula XI. kerületi polgármestert választotta az MSZP budapesti elnökévé. (NSZ 1., 3. old., Nszab. 1., 9. old., MH 1., 4. old.)

Szerző(k):
Napi Online Gazdaság
10.
04.
07:46

Magyarországot is megfenyegette az al-Kaida

Magyarországot is megemlítette az ősellenség soraiban az al-Kaida alvezére. Ajman az-Zavahri az al- Dzsazira arab hírtévében Izrael eltörlésére szólította fel híveit. Kijelentette: "nem várhatunk, amíg az USA, brit, francia, zsidó, dél-koreai, magyar vagy lengyel csapatok Egyiptom, az Arab-félsziget, Jemen és Algéria földjére lépnek, meg kell indítanunk az ellentámadást". Tóth András, a polgári titkosszolgálatokért felelős államtitkár nem tud megnövekedett terrorveszélyről. Úgy véli, az üzenet nem értelmezhető egyfajta hadüzenetként. Az al-Kaida fenyegetése miatt szerdára összehívták a nemzetbiztonsági kabinetet. Szakértők szerint lehet terrorveszélyről beszélni, de aggodalomra nincs ok. A biztonsági szolgálatoknál és a rendőrségnél már a madridi merényletek után készültségi állapotot rendeltek el. (Nszab. okt. 2., 1. old., okt. 4., 1., 2. old., MH okt. 4., 6-7. old., NSZ okt. 4., 1., 3. old.)

Szerző(k):
Napi Online Gazdaság
10.
01.
08:04

Gyurcsány a baloldaliak messiása

Gyurcsány - a magyar baloldaliak messiása címmel jelentetett meg egy elemzést tegnap a Neue Zürcher Zeitung című svájci lap. Ulrich Schmid tudósító szerint a szocialisták azt remélik, hogy Gyurcsány Ferencben megtalálták azt a miniszterelnököt, akivel megnyerhetik a 2006-os országgyűlési választásokat. A cikkíró szerint a pártban egyfajta, bűntudattól sem mentes megelégedés uralkodik a politikus üstökösszerű felemelkedésével kapcsolatban. Ennek oka, hogy a szocialisták, akik ma Gyurcsányt messiásként üdvözlik, egy évvel ezelőtt még azon vitatkoztak, hogy elviselhető-e a dolgozók pártja számára valaki olyannak a tagsága, aki a privatizáció során így meggazdagodott.(MH 3. old.)

Szerző(k):
Napi Online Gazdaság
10.
01.
07:59

Missziós munka vár Medgyessyre

Medgyessy Péter távozó kormányfő a jövőben nemzetközi ügyekben és gazdasági területen nagyon fontos munkát végez majd - közölte Lendvai Ildikó MSZP-frakcióvezető. Nem formális kinevezésről van szó, hanem egy informális, de annál fontosabb munkáról: nemzetközi tárgyalásokban való részvételre, gazdasági misszióra kéri majd fel a kormány Medgyessy Pétert - közölte a szocialista politikus. Gyurcsány Ferenc szerdán a parlamentben közölte, felkéri Medgyessy Pétert, hogy segítse Magyarország európai érdekeinek érvényesítését.(NSZ 3. old.)

Szerző(k):
Napi Online Gazdaság
10.
01.
07:54

Elúszik az úszó Eb?

Elutasította a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi Felügyelőség és a Vízügyi Felügyelet a Margit- szigetre tervezett uszoda elvi építési engedélyét. Az indoklás szerint a szigeten nincs szennyvíztisztító telep, vagyis az uszoda és a WC-k szennyvizét is a Dunába kellene engedni. Hazánk csaknem két éve nyerte el a 2006-os úszó, vízilabda, műugró, műúszó és hosszútávfutó Európa-bajnokság rendezési jogát. A rendezvény megtartásához a kormány egy medencekomplexumot álmodott előbb Lágymányosra, majd a Margit-szigetre. A valóság azonban az, hogy új terveket kell készíteni, miközben a hátralévő idő igen szűkös. A sportügyekért felelős államtitkár ugyanakkor optimista.(Nszab, 1. old.)

Szerző(k):
Napi Online Gazdaság