Gyurcsány erős a változtatáshoz
Méltányos megállapodás született a koalíciós pártokkal, amelynek eredményeként a politikai hátországa felé is nyitott kormány alakult, élén nem egy elszigetelt személlyel - összegezte a kormányalakítás körülményeit a Népszabadságnak Gyurcsány Ferenc. Az új miniszterelnök elmondta: a héten kétnapos kormányülést tartanak, ahol a miniszterek beszámolnak programjukról, koncepciójukról és a személyi kérdésekről. A kormányfő szerint Nagy Sándor "nagyvonalú gesztust" tett lemondásával, amellyel szabad utat adott a kormány átalakításának, Keller László "elvégezte azt a munkát, amivel megbízta az előző miniszterelnök", Csillag István pedig lemondott, ezért új gazdasági minisztert kellett megnevezni. Gyurcsány Ferenc a baloldaliságot úgy határozta meg, hogy "van bátorság ahhoz, hogy felháborodjon a társadalmi igazságtalanságok miatt" és "van ereje hozzá, hogy tegyen is ellenük", ezért "olyan körülményeket kell teremteni, amelyek nem engedik meg a mai igazságtalanságokat". A kormány feje kizártnak tartja, hogy év vége előtt visszahívják a magyar csapatokat Irakból. Úgy vélekedett, novemberben, decemberben döntenek majd a további magyar szerepvállalásról. A miniszterelnök nem tervez és nem szervez politikai vagy hatalmi természetű támadást Polt Péter legfőbb ügyész vagy Járai Zsigmond jegybankelnök ellen, kritikája indokolt esetben megmarad a politikai bírálat szintjén. Hangsúlyozta viszont, hogy törekedni kell olyan jogi környezet kialakítására, "ahol az, akinek a közösséget kell szolgálnia, nem dolgozhat az elfogultságai által vezetve". (Nszab. okt. 2., 1., 7. old., NSZ okt. 2., 1., 9. old., MH okt. 4., 4. old.)
Szerző(k):
Napi Online Gazdaság