BUX 131120.76 -0,5 %
OTP 40720 0,02 %
header

BELPOLITIKA

10.
19.
08:16

Statisztikai pillanatfelvétel Magyarországról

Tavaly az alkalmazásban állók havi átlagkeresete 137 ezer forint volt, tízszer több, mint 1990-ben, ugyanakkor a fogyasztói árak a nyolcszorosukra növekedtek ezen időszak alatt - derül ki a KSH által tegnap megjelentetett Magyar Statisztikai Évkönyvből. Az egy főre eső GDP 2003-ban 1,833 millió forint volt, 3,4 százalékkal több mint egy évvel korábban, és 22,5 százalékkal nagyobb, mint 1990-ben. A felsőoktatásban több mint 400 ezren tanulnak, négyszer annyian, mint a rendszerváltás idején. (VG 4. old., NSZ 4. old., MH 4. old.)

Szerző(k):
Napi Online Gazdaság
10.
19.
07:40

Külföldről is szavazhatunk

Tegnap módosította az Országgyűlés a választási eljárási törvénynek a magyar állampolgárok külföldön való szavazásáról szóló paragrafusait. Így a december 5-i kórház-privatizációs népszavazáson, illetve a soproni és a szécsényi időközi országgyűlési választásokon külhonban tartózkodó honfitársaink is az alkotmánynak megfelelően gyakorolhatják választójogukat. A jogszabály-módosítás értelmében a külképviseleteken megfigyelők kísérik figyelemmel a voksolást. Megfigyelő csak választójoggal rendelkező magyar állampolgár lehet, akit a parlamenti választásokon jelöltet állító szervezet delegálhat.(Nszab, 1., 6. old., MH 4. old., NSZ 3. old.)

Szerző(k):
Napi Online Gazdaság
10.
18.
08:34

Kikre hallgat Gyurcsány?

Már a héten eldőlhet, kikből áll majd a kormányfő csúcstanácsadó testülete. Gyurcsány Ferenc hat szakmai testületet hoz létre, amelyekkel heti-kétheti rendszerességgel konzultál majd. A szakértői csoportok felét (plusz egy fő) a kormánypártok adják majd, a többiek "a hatalomgyakorlásban részt nem vevő szakértők, értelmiségiek" lesznek. A gazdasági területet a Népszava értesülései szerint Burány Sándor, az önkormányzatit Toller László, a kül- és biztonságpolitikait Szabó Vilmos, a társadalompolitikait Vojnik Mária, Korózs Lajos vagy Kárpáti Zsuzsa, a vidékfejlesztésit Nagy Sándor vagy Szabó György vezetheti majd. (NSZ 1., 3. old.)

Szerző(k):
Napi Online Gazdaság
10.
14.
07:52

Fordulatot jelez a közvéleményben a Medián

Fordulat állt be a közvéleményben - derül ki a HVG-ben ma megjelenő Medián-felmérésből. Az adatok szerint a kormányváltás óta csökkent az MSZP hátránya a Fidesszel szemben és a koalíció több politikusának nőtt a népszerűsége. Szeptemberről októberre 11-ről 5 százalékpontra csökkent a legnagyobb ellenzéki párt előnye a nagyobbik kormánypárttal szemben. A Fidesz így a teljes népesség 32, az MSZP 27 százalékának támogatását élvezi. A biztos szavazók körében ez az arány 41:35 százalék. A szocialista párt szimpatizánsai között három hónap alatt 59-ről 69 százalékra nőtt a magukat biztos szavazónak vallók aránya. Gyurcsány Ferenc óriásit ugrott a politikusok népszerűségi listáján: a júliusi 17. helyről a 7. helyre lépett elő. Arra a kérdésre, hogy kit tartana alkalmasabbnak a miniszterelnöki posztra, a jelenlegi kormányfőt vagy Orbán Viktort, a Fidesz elnökét a megkérdezettek 42 százaléka nevezte meg, és ettől csak egy százalékkal marad el azok aránya, akik szerint Gyurcsány Ferenc a jobb választás. Korábban a két tábor aránya 47:34 százalék volt. (NSZ 3. old., MH 6. old.)

Szerző(k):
Napi Online Gazdaság