Az angol érettségi rendben lezajlott
Tegnap enyhült az elmúlt napok felfokozott hangulata: botrány és fennakadás nélkül írta meg 5843 diák emelt szinten, 38 445 tanuló középszinten az angol érettségit, ezúttal is póttételek alapján. A mai német érettségit, valamint a hátralévő tárgyak matúráit a kivételes, de mára már megszokott eljárás szerint bonyolítják le: a szaktárca a Belügyminisztérium futárszolgálatának segítségével eljuttatja a megyei közigazgatási hivatalokba a frissen nyomtatott póttételeket, s innen kerülnek az iskolákba a dokumentumok. Az a több mint 700 diák, aki szerdán idegen nyelven érettségizett volna történelemből, május 21-én maturálhat, mivel a pótfeladatlapokat előbb le kell fordítani. Továbbra sem tudni, Magyar Bálint fejébe kerül-e az érettségi-botrány. Az SZDSZ felsorakozott oktatási minisztere mellé, Kuncze Gábor pártelnök azt tanácsolta Magyarnak, ne is ajánlja föl a lemondását, mert nem felelős a történtekért, Fodor Gábor pedig egyedül maradt véleményével, miszerint a tárcavezetőnek annak ellenére is fel kellene állnia, hogy az ügyben személyes felelősség nem terheli. A szabad demokrata ügyvivő egyébként tegnap elnézést kért a diákoktól és a szülőktől az idei érettségin történtek miatt. A Fidesz próbálja kihasználni a botrányhangulatot, Sió László, az ellenzéki párt szakpolitikusa tegnap azt mondta: a több mint százezer érettségiző a kormány megszorító politikájának áldozatává vált. Mindezt azzal indokolta, hogy nem volt megfelelő keret a középszintű érettségi tételeken biztonsági csomagolására. (A tárca kísérleti jelleggel olyan borítékba csomagoltatta az emelt szintű tételeket, amelyen egy címke elszíneződése jelzi, ha azt felbontják.) Szántó Gabriella, az oktatási tárca szóvivője ugyanakkor úgy érvelt: a biztonsági csomagolásnak csak akkor van értelme, ha azt valaki ellenőrzi. Márpedig a minden iskolaigazgató mellé nem lehet minisztériumi embert küldeni. Mindeközben vita bontakozott ki arról, hogy az oktatási miniszternek volt-e joga megsemmisíteni a matematika érettségik eredményeit. Kolláth György alkotmányjogász úgy vélte: nem igaz, hogy a miniszter baj esetén bármikor intézkedhet, és nem lehet csak úgy megsemmisíteni az eredményeket. Véleménye szerint a kérdést egy kormányrendelet kezelhette volna megfelelően. A szaktárca álláspontja ugyanakkor az: a közoktatási törvény alapján az oktatási miniszter határozattal intézkedik az érettségi vizsga megszervezésével, megtartásában összefüggéssel akkor, ha az intézkedés nélkül országos szinten veszélybe kerül az érettségi vizsga jogszabályok szerinti lebonyolítása. Ez a törvényi rendelkezés általános felhatalmazást ad bármilyen intézkedés megtételére. Az InfoRádió értesülése az érettségi-botrányban szolgálati titok megsértése miatt eljárást indító Nemzeti Nyomozó Iroda egy diákot gyanúsít, aki részt vett a tételek terjesztésében. A hírrádió úgy tudja: a diákot tegnap hallgatták ki. A tv2 Tények című hírműsorának értesülései szerint a diák a budapesti Táncsics Mihály Gimnázium tanulója. Az oktatási tárca jövőre a világhálón keresztül juttatná az érettségi tételeket az iskolákba - értesült a Magyar Hírlap. Mindehhez a közintézmények közötti információs hálózatot, a Közhálót használnák, s az elektronikus feladatlapokat csak a megírás előtti éjjelen kapnák meg az intézmények. Vagyis, az sem juthatna hamarabb a tételekhez, aki feltöri a rendszert. A tárca tájékoztatása szerint még idén befejeződnek azok a fejlesztések, amelyek ehhez szükségesek, így a köztisztviselői elektronikus aláírásai rendszer és az egységes oktatási azonosító kiépítése. Hogy mindez mennyibe kerül, nem tudni, sőt még az is csak becsülhető, hogy az oktatási tárca mostani kényszerintézkedései mennyi közpénzt emésztenek fel. A megismételt történelem érettségi pluszköltségei 35 millió forintra rúgnak, ami azt jelenti: a végösszeg - ha tucatnyi tárggyal számolunk - félmilliárd forint körül várható. (Nszab, 1., 4. old., MH 1., 4-5. old., NSZ 1., 10. old., NG 3. old.)
