A szigorúbb ellenőrzések egy része csak a munkáltatók terheit nehezítené, miközben haszna alig lenne, más része pedig aránytalanul megterhelné az apparátust - figyelmeztetnek a kormány gazdaságfehérítő csomagjának következményeire a szakértők. Afeketén dolgoztatott háztartási alkalmazottak ellenőrzése például igencsak bajos. A Népszabadság mai összeállítása szerint a szakértők inkább azt szorgalmazzák, a kormányzatnak saját hatékonysága növelésére kellene a nagyobb hangsúlyt fektetnie. Egyebek között tiszta, világos törvényeket kell alkotni, ami a korrupció visszaszorításának is fontos eszköze. Hiszen amíg az APEH tisztségviselői mérlegelhetik, hogy egyes rendelkezéseket miként alkalmaznak, fennáll a megvesztegetés lehetősége.
A feladat most az lenne, hogy a kormányzat sokkal hatékonyabbá tegye az adók beszedését, illetve felhasználását, a törvénykezés, illetve a törvények betartatását vagy az állami intézmények működését. Az egyik legfontosabb eszköz a gazdaság kifehérítésére az adótudatosság fokozása. Jelenleg az is hiba - vélik az elemzők -, hogy a kormányzati kommunikációban szinonimaként használják az adócsalás és az adóelkerülés fogalmát. A feketegazdaságba az adócsalás számít bele, azaz, ha valaki törvénytelen eszközökkel élve eltitkolja a jövedelmét, s nem fizeti meg utána az adót. Az adóelkerülés legális, tehát az, ha valaki a jogszabályi keretek között, a kedvezményeket figyelembe véve mindig úgy veszi fel a jövedelmét, hogy a lehető legkevesebb adót kelljen fizetnie - magyarázta a Népszabadság cikkében Tóth István János, a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság-tudományi Intézetének főmunkatársa.
