A piacnak az a legjobb jel, amit adhat egy kormány, ha azt mondja: Mozdulj meg Magyarország, itt vagyunk, és megmozdítunk! - mondta Gyurcsány Ferenc hollandiai sajtótájékoztatóján. Nos, ami a megmozdítást illeti, rögtön példát is mutatott, hiszen tegnap menesztette posztjáról pénzügyminiszterét, Draskovics Tibort, és helyére kabinetfőnökét, Veres Jánost ültette. A Népszabadság szerint Draskovics, aki Medgyessy Péter ex-miniszterelnök bizalmi embere volt, támogatottsága a tavaly augusztusi miniszterelnök-váltás óta egyre csökkent. Az MSZP-frakcióval nem volt túl jó viszonyban, és a szigorú költségvetési fegyelem betartása miatt minisztertársai között sem volt népszerű. Azt még elnézték neki, hogy az idei büdzsé számait csak úgy tudta tartani, hogy az autópálya-finanszírozás költségeit a költségvetésen kívülre helyezte, az év végi áfa-visszatérítések visszatartását azonban végzetes hibának könyvelték el. Nagyjából ekkortól lehetett hallani, hogy Draskovics megy, és helyére Veres kerül. Ezt látszott erősíteni, hogy az adóhivatal élére nem sokkal később Veres közeli ismerősét, az ugyancsak szabolcsi hátterű Szikora Jánost nevezték ki. Mindezek ellenére a hivatalos források folyamatosan cáfolták, hogy menesztenék Draskovicsot. Néhány hete még maga Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is úgy nyilatkozott: nem keres pénzügyminisztert. (Ekkor ugyanis vélhetően már megtalálta Draskovics utódját.) Hivatalos források szerint a csere oka, hogy az adóreform-bizottság nem elég bátor javaslatokkal állt elő néhány hete, a leváltott pénzügyér pedig a jegybank együttműködési készsége és az ellátórendszerek alapvető megváltoztatásához szükséges politikai szándék hiányát jelölte meg a kialakult helyzet okaként. A kormányfő egyébként a váltást követően hangsúlyozta: a kabinet a következő hetekben a száz lépés politikájának megfelelően olyan javaslatokat tesz, melyhez javítani kell az együttműködést a szocialista frakcióval. Átszakítunk olyan határokat, amelyek eddig tabuk voltak, és ehhez a kormánypártok támogatása kell - mondta Gyurcsány. Vagyis Verestől azt várják, ami Draskovicsnak nem sikerült: képes legyen átvinni a kormány elképzeléseit a frakción. Feltűnő azonban, hogy a tervezett gazdaságpolitikai változtatásokban feladatot kap ugyan a pénzügyi kormányzat, ám a fő szerep nem az övé lesz. Ez pedig hatalmi eltolódást jelent a kancellária, illetve a Kóka János vezette gazdasági tárca irányában. Nem elhanyagolható momentum az sem, hogy Verest a kabinetfőnöki poszton Szilvásy György, a BM politikai államtitkára, Gyurcsány bizalmi embere váltja. Az SZDSZ üdvözölte a cserét, mondván, az általuk régóta szorgalmazott reformokhoz, más irányvonalat képviselő személyre volt szükség, míg az MDF és a Fidesz szerint az egyértelműen a kormány gazdaságpolitikájának bukását jelzi.(Nszab, 1-3., 14. old., MH 1., 4-5. old., NSZ 1., 8-9. old., NG 3. old.)
