Négyszeres a különbség az állami vagyon könyv szerinti értéke és a szakértők által becsült forgalmi érték között: húsz évvel a rendszerváltás után még mindig nem tudni pontosan, mekkora értéket is képvisel az állami vagyon - mondta Lóránt Zoltán, az ÁSZ főigazgatója egy tegnapi sajtóbeszélgetésen.
Az MNV Zrt. 2009 végén 12,8 ezer milliárd forintos könyv szerinti értéken tartotta nyilván az állam üzleti vagyonát, szakértői becslések azonban 42,8 ezer milliárd forintra teszik ennek értékét. Az állami vagyon 70, az önkormányzati vagyon 90 százaléka ingatlanokban testesül meg. Lóránt Zoltán kiemelte, hogy a 2009-es költségvetés végrehajtásáról szóló számvevőszéki jelentésben hangsúlyozták: az MNV Zrt. úgy látta el a rábízott állami vagyon kezelésével kapcsolatos feladatait, hogy nem rendelkezett szabályos, pontos és teljes körű vagyonnyilvántartással.
Az önkormányzati vagyon értéke jelenleg 11,3 ezer milliárd forintra tehető, öt évvel ezelőtt viszont csupán 3,3 ezer milliárd forint volt. Az ugrásszerű növekedés az újraértékelés eredménye, öt éve ugyanis 550 ezer darab vagyonelemet száz forint alatti értéken tartottak számon. Nincs egyezőség a vagyonmérleg és az ingatlankataszter között sem, mindez az ÁSZ ösztönzésére arra sarkallta a budapesti Corvinus Egyetem Közgazdasági Továbbképző Intézet (KTI) vezetését, hogy új, állami ingatlangazdálkodással foglalkozó képzési programot indítson a Budapesti Műszaki Egyetemmel és a francia ESSEC magánegyetemmel közösen futó, 15 éve indított ingatlangazdálkodási képzés mellé - mondta Gáspár Péter Pál, a KTI igazgatója.
