A Héliker után a Coop Győr Zrt.-t is megvásárolja a Coop Szolnok Zrt., így a működési területe 2011 tavaszától 9 megye 87 településére terjed ki, ami 174 üzletet jelent majd. A Coop Szolnok igazgatósága idén augusztusban döntött az újabb akvizícióról, amellyel tovább koncentrálódik az ország egyik legnagyobb magyar élelmiszer-kereskedelmi hálózata. A szolnoki cégcsoport 2011-es éves forgalmát 30 milliárd forint közelébe várják, amelyet összesen 45 ezer négyzetméter eladótéren, 1800 dolgozóval érhet el. A Coop Szolnok a Héliker Zrt. részvényeinek tavalyi felvásárlása után 8 megye 57 településén 136 üzlettel működik, az 1500 főt foglalkoztató társaság 2009-ben 23 milliárd forint árbevételt ért el. Forgalmi szempontból a legmeghatározóbb a szolnoki 15, illetve a debreceni 22 üzlet volt, ezek együttes kiskereskedelmi forgalma a társaság összforgalmának 40 százalékát adták. A Coop Győr kiskereskedelmi hálózatát jelenleg 38 egység alkotja, tavalyi árbevétele 8 milliárd forint volt, ebből a kiskereskedelmi forgalom 6,5 milliárd forintot tett ki, a társaságnak 500 dolgozója volt. Az üzletek többsége Győrben, illetve a város vonzáskörzetébe tartozó harminc településen helyezkednek el.
