Debrecen repterének fejlesztését a XID-cégcsoporttal (Xanga Investment & Development) képzeli el a város vezetése. A nemzetközi repülőtér területén létrehozandó cargo- és logisztikai bázis létesítésére kiírt nyilvános pályázatot is a XID-cégcsoporthoz tartozó Saigo Port Kft. nyerte.
A tervek szerint a XID továbbiakban is önállóan folytatja és fejezi be a Határ úti ipari park már megkezdett 20 hektáros bővítését és az ott előkészített projektek megvalósítását, valamint a fejlesztések eredményeképpen mintegy 80 hektárra bővülő ipari park üzemeltetését. Az újonnan kialakított, nagy kapacitású közmű-infrastruktúrával ellátott területen megvalósuló fejlesztésekkel reményeik szerint megduplázódik, közel 7 ezer főre nő a Határ úti ipari parkban dolgozó munkavállalók száma.
A raktározási és logisztikai fejlesztésre 50 ezer négyzetméter nagyságú földterületet adtak bérbe a Saigo Port Kft.-nek, ehhez kapcsolják a szomszédos 62 500 négyzetméter nagyságú területet is. A cargo- és logisztikai bázis terveit a cég ügyvezetője és az egyik befektetőpartner, Heim Péter, a Századvég Gazdaságkutató vezérigazgatója közösen mutatta be tegnap Debrecenben. A repülőtéren megvalósítandó fejlesztések első üteme mintegy 2,5 milliárd forintba kerül majd. Az új logisztikai bázis körül vonzó üzleti környezetet alakítanak ki a repülőtéren, hozzájárulva a légi forgalom növekedéséhez és a repülőtér üzemeltetésének hosszú távon történő nyereségessé tételéhez.
