BUX 144765.41 0,61 %
OTP 46400 0,65 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Jövőre lehet számlaverseny

2010. augusztus 30. hétfő, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A választási években az eddigi tapasztalatok szerint csökken az önkormányzatok számlavezetésre kiírt közbeszerzéseinek száma. Mindez - mondták el a 3200 önkormányzatból több mint kétezernek számlát vezető OTP Banknál - azzal magyarázható, hogy az új testületek a megalakulással kapcsolatos feladatok elvégzése, valamint az önkormányzat gazdasági helyzetének és működési körülményeinek feltérképezése után döntenek csak arról, hogy elégedettek-e pénzügyi szolgáltatójukkal. A következő év ebből a szempontból már hangsúlyosabb év lesz, bár az OTP-nél sem várják a pályáztatások számának jelentős mértékű növekedését.

A nyár mellett a küszöbön álló változásokat jelzi, hogy lényegében megdermedt a piac, nagy tranzakciók nincsenek - hívta fel a figyelmet Pozvai Ferenc, a K&H Bank önkormányzati üzletágvezetője. A szakember sem számít komoly átszerződési hullámra a következő hónapokban, amit azzal indokol, hogy a piaci feltételek/kondíciók ma már nem igazán térnek el egymástól. Nem tizedszázalékokon, a bizalmon múlik egy-egy számlavezetői kapcsolat - állítja Varga Antal, a tagjai révén 750 önkormányzati számlát vezető Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) főtitkára. A kisebb településeken szerinte erős érv a partnerségben az intézmények egymásra utaltsága.
A piaci verseny is csendesedik: Pozvai Ferenc szerint azt követően, hogy a bankok forintlikviditása normalizálódott, ma már nem versengenek annyira a hitelintézetek az önkormányzati forrásokért - elmúltak a két számjegyű kamatajánlatok ebben a szegmensben is. Mindez a helyhatóságok oldaláról persze annak fényében kellemetlen, hogy az önkormányzatok jó része fejlesztésekre kibocsátott, ám még fel nem használt devizakötvényein üzletelt, márpedig a forint mostani gyengülése nyomán jócskán elkelne valamilyen támogatás.
A kellemetlen trendek, tendenciák ellenére a megkérdezett banki vezetők nem aggódnak az önkormányzati ügyfelekért. Varga Antal arra figyelmeztet, hogy önkormányzati ügyfeleik portfólióminősége annak ellenére is jobb, mint a vállalati partnereké, hogy a takarékok sok "önhikis" település finanszírozási partnerei. A K&H Bank üzletág-igazgatója szerint vélhetően szükség lesz arra, hogy egy-egy település esetében átstrukturálják az adósságállományt, ám ez aligha lesz rendszerszintű.

Az ugyanakkor bizonyos, hogy immár a bankok is óvatosabban állnak hozzá a települések terveinek finanszírozásához. Összhangban az új kormányzat célkitűzéseivel, amelyek az uniós pénzeket valódi fejlesztésekre szánnák, a bankok is szívesebben finanszíroznak majd egy-egy termelő beruházást vagy épp közműfejlesztést, mint a város főterének díszkőburkolatát. Várjuk az új stratégiai céloknak megfelelő önkormányzati terveket, amelyek a zöld energia felhasználását vagy éppen életszerű turisztikai fejlesztések megvalósítását célozzák - mondta Pozvai Ferenc.

Nagy Nándor László
Nagy Nándor László

Ez is érdekelhet