BUX 139892.19 0,58 %
OTP 45950 0,0 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Csődvédelembe menekült a Vértesi Erőmű

2010. augusztus 24. kedd, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Vértesi Erőmű (Vért) Zrt. közgyűlése a likviditási problémák megoldása érdekében úgy döntött, hogy a társaság csődvédelmet kér maga ellen - közölte a társaság. A csődvédelem a társaság szerint azt a célt szolgálja, hogy biztosítottá váljon a munkavállalók javadalmazása, a térség távhőellátása és az államilag garantált hitelek visszafizetése. A lépés közvetlen előzménye, hogy az erőműnek egy júliusi bírósági határozat alapján augusztus végéig több mint hatmillió eurót (mintegy 1,7 milliárd forintot) kellene kifizetnie egy áramszállítási szerződés kiegyenlítésére. A mostani helyzet kialakulásához vezető szerződések az erőmű és a szocialista Kapolyi László nevéhez kötődő System Consulting (SC) Zrt. közötti 2008-as ügylethez kapcsolódnak. Az erőmű ezek miatt több áramkereskedővel kötött szállítási szerződést, az SC azonban visszalépett a megállapodástól. A Vért közleménye szerint az SC továbbra sem ismeri el felelősségét.

Úgy tudjuk, a társaságnál működő érdek-képviseleti szervek egyetértenek a közgyűlés döntésével. Rajnai Gábor, Oroszlány polgármestere az MTI-nek elmondta, a közgyűlés napirendjén hat- és nyolcmilliárd forintos tőkeemelés is szerepelt, ezt azonban a közel száz százalékban tulajdonos Magyar Villamos Művek nem szavazta meg. A Vértesi Erőmű bezárásának következményei Oroszlányban beláthatatlanok, 1500 ember veszítené el munkahelyét, és veszélybe kerülne a város távfűtése - tette hozzá a polgármester. Mamusits Péter, a Vért szóvivője elmondta: az MVM-nek már nincs jogi lehetősége a tőkeemelésre az erőműben, mert ez az állami vagyonkezelésről szóló törvényekbe ütközne.

Leszák Tamás
Leszák Tamás

Ez is érdekelhet