Ismét emeli a hődíjat a Főtáv Zrt.: szeptember elsejétől átlagosan 10,5 százalékkal lesz magasabb az átlagos távhőköltség Budapesten. A bruttó 3222 forintos hődíj szeptembertől 3725 forintra emelkedik gigajoule-onként, ami - egy átlagos méretű és fogyasztású lakásnál - évi 22 ezer forinttal, 139 ezerről 161 ezer forintra emeli a hőért fizetett díjat. Az emelés csak a hődíjat érinti, az alapdíj változatlan marad - közölte a Főtáv Zrt. A társaság az energiabeszerzési költségek növekedésével indokolta a lépést: a második negyedévben a forint-dollár árfolyam 10 százalékkal tette drágábbá a beszerzéseket, a földgáz ára pedig 9 százalékkal emelkedett. Mindezek 19,8 százalékkal növelték az erőművek költségeit, a Főtáv ráfordításai a korábbi fejlesztések miatt ennél kisebb mértékben, 17,6 százalékkal lettek nagyobbak. A költségek emelkedése az év végéig több mint 2,3 milliárd, jövőre pedig 4,5 milliárd forint feletti forint többletköltséget okoz a társaságnak a közlemény szerint. Legutóbb július elsejével emelte a hődíjat szolgáltatási területén a Főtáv. Akkor bruttó 2921 forintról 3222-ra emelkedett az összeg, egy átlagos lakásnál éves szinten 126 ezerről 139 ezer forintra. A Főtáv 2020-ra 80 százalék alá csökkentené a jelenleg 96 százalékos részarányt jelentő földgázalapú energiatermelést, a megújuló energiaforrások arányát pedig 20 százalék fölé emelné, ami a fogyasztói költségek csökkenéséhez is hozzájárulhat.
