Összesen mintegy 15-20 milliárd forintnyi megrendelésre számít az építőipar az árvízkárok helyreállítása kapcsán - mondta a Napinak Koji László, az Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) alelnöke -, ez önmagában nem számottevő összeg az ágazat egész évre várható 1700 milliárd forintos teljesítményéhez képest. Érezhető hatása lehet viszont, ha az árvíz sújtotta területeken megjelennek a folyószabályozáshoz, védművek, tározók létesítéséhez kapcsolódó projektek, amelyeket Koji várakozásai szerint legkésőbb 2011-2012-ben be kell tervezni és a nemzetgazdaságilag kiemelt projektek közé kell sorolni. Az újjáépítésben elsősorban a Borsod megyei vállalkozások vesznek részt, de az ÉVOSZ Könnyűszerkezetépítő Tagozata is felajánlotta a közreműködését.
Egy könnyűszerkezetes lakóépület kivitelezése már elkezdődött és több helyen jelezték igényüket a károsultak, túl sok megrendelésre azonban nem számít Kárpáti József, az ÉVOSZ könnyűszerkezet-építő tagozatának elnöke. Az építésügy nem ajánlja ezt a technológiát az árvízveszélyes területekre, noha megfelelő alapozással a tégla-habarcs falaknál vízállóbb szerkezetűek - mondja Kárpáti, hozzátéve, hogy egy 80 négyzetméter körüli készház mintegy 15 millió forintból kihozható. Az újjáépítés valóban életmentő lehet a Borsod megyei cégeknek - hangsúlyozza Szilágyiné Baán Anna, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara titkára. Az érintett polgármesterek az összedőlt házak után járó keretet - a 317 ház után 3,170 milliárd forintot - szükség szerint fogják kiosztani, így lesz aki 3 millió, más akár 15 millió forintot is kaphat. A munkákra már több mint nyolc építőipari vállalkozás jelentkezett, ezek tevékenységét a kamarán belül koordinálják, az építkezés azonban még sehol nem indult meg. Csak a regisztrált vállalkozások vehetnek részt az újjáépítésben - a titkár becslése szerint a megyében a cégek 60 százaléka regisztráltatta magát -, mivel a támogatást csak a számlára végzett munkák után fizetik ki. A kamara azt is szorgalmazza, hogy a vállalkozások tönkrement telephelyeinek rendbetételéhez az NFÜ ROP telephely-fejlesztési programjaiban találjanak finanszírozási forrást, s erre ígéretet is kaptak - mondja a titkár.
Az előzsűrizett, nem egészen negyven típustervből - amelyeket két nap alatt a konkrét igényeknek megfelelően adaptálnak a tervezők - mától választhatnak a károsultak a helyi önkormányzat főépítésze segítségével. Gyorsított eljárással, 11 nap alatt lesz meg az építési engedély, amelyet csak minősített anyagokra és technológiákra adnak ki és csak árterületen kívül - tájékoztatta lapunkat Fegyverneky Sándor országos főépítész. Vannak olyan települések is, ahol a városrendezésnek új területeket kell kijelölnie az építésre, de ez is gyors lesz, mert az eredeti tervet készítő irodák kapnak rá megbízást. Az idő amúgy is nagyon szorít, hiszen a károsultaknak október 31-ig számlával igazoltan kell elszámolniuk az önkormányzattal a támogatás felhasználásáról.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása szerint a kárenyhítésre kapott központi támogatás felhasználásáról hozott önkormányzati rendelet után kötnek támogatási megállapodást a károsult lakóingatlanok tulajdonosaival. Önkormányzati, állami épületekben, utakban esett kár esetén a vis maior tartalék felhasználására vonatkozó szabályok alapján, önkormányzati pályázatok benyújtásával van mód a kárenyhítésre, újjáépítésre. A vis maior bejelentések folyamatosak, összességében milliárdos tételről lehet szó. A támogatás elnyerése után az illetékes önkormányzat dönt a helyreállítás, újjáépítés módjáról a helyi lehetőségek figyelembevételével.
