BUX 143096.22 -0,55 %
OTP 45450 -1,41 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Elbukhat a "lex Járai"

2010. július 20. kedd, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Napi információi szerint a Fidesz a végszavazás előtt kiveszi a bankadóból a lex Járai néven emlegetett, a 2007. július elseje után alakult biztosítók bankadómentességére vonatkozó módosításokat.
Ahogy arról lapunk beszámolt, az eredetileg Rogán Antal (képünkön) által benyújtott, majd később a költségvetési bizottság kormánytöbbsége által is vállalt módosítás az illetékes tárcákat is meglepte, miután egyeztetés nélkül került be a törvényi szövegbe. A Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnál az elmúlt napokban igyekeztek a szabályozásnak olyan olvasatot találni, amelynek révén egy brüsszeli vizsgálat esetén védhető lenne, ám erre szakértők szerint kevés esély van.

Sokak szerint az egyik utolsó szöget a koporsóba Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője verte be, aki az Origónak adott interjúban vállalta, hogy protekcionista javaslatról van szó. (A képviselő rosszul tudta, hogy hány társaságot érint a módosítás, s azt is, hogy ezek nem csak hazai tulajdonban vannak.) Érvként a 2007-es "lex Mol" példáját hozta fel, amellyel az ellenséges kivásárlásoktól igyekezett megóvni az állam a céget, ám a mostani javaslat bírálói szerint inkább indokolatlan versenyelőnyt biztosítana egyes társaságok számára. Mellesleg Brüsszel a lex Mol esetében is vizsgálódott.

A zárószavazás előtti módosítás a szakértők szerint emellett gesztus is lehet az IMF és az EU delegációinak. A bankadó egészén túl a benne foglalt kivételeket is szóvá tették a tárgyaló felek. Arról ugyanakkor híreink szerint egyelőre nincs szó, hogy az egyéb kivételek - a 4000 fő alatti településen fiókkal bíró hitelintézetek kedvezménye, illetve a Posta pénzügyi közvetítői jutalék alóli teljes kivonása - szintén kikerülnének a szövegből.

Nagy Nándor László
Nagy Nándor László

Ez is érdekelhet