A nemzetközi statisztikák szerint minden öt euró "hitelből" négy eurót a vállalatok közötti halasztott fizetésből adódó szállítói hitelezésnél kell keresni, egy átlagos vállalat mérlegfőösszegének nagyjából harmadát a vevőkövetelés állomány teszi ki - vélekedik Dercze Zoltán. A Coface Hungary országigazgatója egy szakmai rendezvényen arról beszélt, hogy a szigorúbb kockázatvállalás miatt szűkülő banki hitelezés tovább növeli a vállalatok egymás közötti hitelezésének jelentőségét - és persze kockázatát.
A szakember szerint a nemfizetés miatt indult eljárások számának elmúlt évi 37 százalékos növekedése intő jel, ráadásul 2010 első negyedévében újabb 12 százalékos volt a növekedés. Kiemelkedő fontosságú tehát, hogy kézben tartsuk szállítói kapcsolatainkat. A Coface felmérése szerint a hazai cégek 65 százaléka rendelkezik lejárt követeléssel. Ennél sokkal ijesztőbb ugyanakkor, hogy a vezetők 34 százaléka nem tudja, van-e lejárt követelés a cégénél és csak egy százalék azok aránya, ahol a vezető azt állíthatta, vállalkozásának nincs lejárt vevői tartozása. A tartozások kezelésére ma már egyre több cég keres külsős, professzionális partnert, ám a szakértők szerint ebben a szegmensben még mindig az esetlegesség a jellemző. A Coface adatai szerint a követeléskezelői megkeresések 65 százaléka még mindig egyedi megkeresés, ezek esetében a folyamat sikeressége 30 százalék körül mozog. A csomagban kezelt átadásoknál (ami a portfólió 25 százalékát teszi ki) a sikeresség ugyanakkor már 65 százalékos. A "biztos", 90 százalékot meghaladó sikerességet a vevői követelések folyamatos átadása biztosíthatja, ám ezzel a lehetőséggel csak a cégek tíz százaléka él.
