Június 30-i hatállyal távozik a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) éléről Farkas Ádám - az elnök a miniszterelnök útján nyújtotta be lemondását a köztársasági elnöknek. A mostani lemondás igazolja lapunk korábbi (Napi, 2010. június 24.) értesülését, amely szerint június közepén megállapodás született a kormányzat és Farkas között arról, hogy a felügyelet élére alig egy éve kinevezett vezető lemondással nyitja meg az utat Szász Károly előtt, aki 2000-2004 között már betöltötte ezt a posztot és a legutóbbi időkben a Fidesz szakirányú munkacsoportját vezette. A megállapodás része lehetett az is, hogy a parlamenti szakbizottságokban ellenszavazat nélkül, a plenáris ülésen pedig meggyőző többséggel (88 százalék) fogadja el a felügyelet 2009-es jelentését - így igazolva (s téve támadhatatlanná) azt a szakmai munkát, amelyet a PSZÁF Farkas vezetése alatt végzett.
A tavaly nyáron hat évre kinevezett Farkas közleményében emlékeztetett a lapunk által már szintén idézett tényre, hogy a kinevezését megelőzően a költségvetési bizottsági meghallgatáson egy fideszes képviselői kérdésre válaszolva már maga jelezte: nem ragaszkodik majd a pozíciójához, ha az új kabinet más személlyel képzeli el a jövőt. Farkas a lemondással az újonnan megalakult kormánynak megteremti a lehetőséget arra, hogy a továbbiakban az általa jelölt szakember irányíthassa a felügyelet munkáját. Ezt annak ellenére is fontosnak tartja, hogy a PSZÁF 2010. január 1. óta a kormánytól független, az Országgyűlés ellenőrzése alá rendelt autonóm államigazgatási szerv, ám - emlékeztet a távozó elnök - a törvény által szabott feladatai hatékony ellátásához, a szükséges gazdaságpolitikai és pénzügyi szabályozási koordinációban való részvételhez a PSZÁF vezetésének szüksége van a mindenkori kormány bizalmára.
